A Pravda napilapnak adott interjújában Bugár Béla, a Híd elnöke beszélt a Népi Platform és az ellenzék helyzetéről, de kijelentette azt is: sosem küldi el a szlovákokat a pártból.
 

Azzal kapcsolatban, hogy másfél évvel a választások után a kormányzó Smer még mindig toronymagasan vezeti a felméréseket, Bugár azt mondta: a Radičová-kormány pártjainak kormánya összeomlott, az emberek pedig nem hiszik, hogy ezek a pártok tudnak alternatívát állítani. „Ez még egy darabig így fog működni” – véli. Hozzátette: a másik ok a Gorilla-akta. „Az egyetlen pártelnök, aki állítólag járt a lehallgatott lakásban, Robert Fico volt. Neki nem okozott kárt a Gorilla, minden más pártnak igen” – magyarázta.

Matovičból nem lett ficoverő

Elmondása szerint a Népi Platformmal szembeni elvárás az volt, hogy egy pártként fognak működni. „Mivel ez nem így működik, azt írja a sajtó, hogy a platform nem szól semmiről, és feldarabolt állapotban van a jobboldal. Ez rossz irányba befolyásol” – vélte.

Szerinte jelen pillanatban a Népi Platform pártjai – a KDH, az SDKÚ és a Híd – jelentik az ellenzéket a parlamentben, itt-ott az SaS is ide tartozik, az Egyszerű Emberek azonban nem. „Igor Matovič kijelentései, hogy ficoverő lesz, már nem érvényesek. Sokszor támogatnak olyan kormányjavaslatokat, melyek nem jók” – mondta. „Hogy nem szavazunk együtt, és nem vetünk fel témákat? Talán nem gyakran. Ebből kiindulva azt állítani azonban, hogy az ellenzék nem működik együtt, félrevezető” – tette hozzá. Véleménye szerint elsősorban Pavol Frešo, az SDKÚ elnökének egyes kijelentései miatt voltak nagyobbak a várakozások a platformmal kapcsolatban. Hozzátette azonban: a legfontosabb gazdasági kérdésekben, a főügyészséggel és az igazságszolgáltatással kapcsolatban együttműködnek. „Hangsúlyozom: a Népi Platform nem azért jött létre, hogy mindenben együttműködjön, közös értékeknek kell lenniük” – mondta Bugár.

A közös államfőjelölttel kapcsolatban a Híd elnöke kijelentette: az SDKÚ döntési folyamataiban fékezést lát. „Elég, ha az SDKÚ nemet mond Hrušovskýnak, és neki aztán a KDH-val és a Híddal döntenie kell. Az SDKÚ a tárgyalásokon már kijelentette, nemet mond Procházkára és Čarnogurskýra. Akkor kit akarnak támogatni? Kiskát, Ficót vagy Osuskýt?” – kérdezte.

Úgy gondolja, Hrušovskýnak nem szabadna várnia az SDKÚ-ra, és azonnal el kellene kezdenie tárgyalni a parlamenten kívüli pártokkal és közéleti személyiségekkel, hogy Frešóék lássák növekvő támogatottságát.

Mennyi? 200 ezer!

A megyei választásokkal kapcsolatban elmondta, jobb eredményt akarnak elérni, mint a legutóbbi választásokon. „Meg akartunk egyezni az MKP-val is a déli járásokban, ám ez nem sikerült. Az MKP kijelentette, hogy mindenütt, ahol 50 százalék felett van a magyar lakosság aránya, egymás ellen megyünk. Az Érsekújvári járásban például két körzet van. A párkányiban ellenünk megy az MKP, az érsekújváriban viszont közösen akartak. Nem tudok elképzelni kettős kampányt egy járáson belül” – mondta.

A kilátásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, a régiós pártstruktúrák, melyeket 20 év alatt kiépítettek, most az MKP struktúrái, az ismert emberek is 20 év munkájának eredményei. „Ráadásul négy éve nagy ellennyomás létezik ellenünk, az MKP azt mondja, árulók vagyunk. Így ez sokkal nehezebb” – mondta.

A kampányköltségek kapcsán azt mondta, a Híd központja 50 ezer eurót fordát erre, és a megyei szervezetek is hozzájárulnak. Az MKP 200 ezres költséggel számol. „Nyíltan kijelentem, hogy nem hinnék a 200 ezer euróról szóló információnak, amit az MKP közölt” – mondta Bugár.

Márpedig kell a "szpolupráca"

A Pravda megkérdezte, milyen valószínűsége van annak, hogy az MKP és a Híd közösen induljanak a 2016-os parlamenti választásokon. Bugár szerint az a probléma, milyen jelzéseket adnak az egyes pártok. „A Híd Országos Tanácsa megyei szintű együttműködést ajánlott a megyei választásokon az MKP-nak, ők ezt elutasították. Mivel ősszel a két párt jelöltjei egymás ellen állnak majd a megyei választásokon, fél év múlva az EP-választáson még érezhető lesz a feszültség. Azt próbáltuk elmagyarázni az MKP-nak, hogy nem ad jelzéseket az együttműködésről, és ez negatívan befolyásolhat más választásokat is” – jelentette ki.

Bugár idézte Berényi József MKP-elnök egyik kijelentését a Gombaszögi Nyári Táborból. „Azt mondta, nem működik a „spolupráca projekt”. Mindent magyarul mondott, csak a „spolupráca” szót mondta szlovákul. Mintha azt jelezte volna, amit az MKP egyik képviselőjétől hallottam, hogy együtt lehetne velünk működni, de el kellene küldenünk a pártból a szlovákokat. Na, ezt soha. Meg vagyok róla győződve, hogy csak az együttműködés lehetséges. Még ha nem is működik minden az elképzelések szerint, nem hagyom abba. A magyarok sosem lesznek annyian, hogy magukról döntsenek. Mindig együtt kell működnünk. Az senkinek sem kell mondania, hogy ez nehéz, húsz éve csinálom ezt” – zárta Bugár.

Forrás: bumm.sk