A Román Nemzeti Bank vezetőtanácsa 5-ről évi 4,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, bár az elemzők csak 4,75%-ra számítottak.

A Romániai Pénzügyi Elemzők Szövetsége úgy vélte 4,75 százalékra csökken a kamat, és változatlan marad a bankok számára előírt kötelező minimális tartalék. Úgy gondolták, a kamat decemberig fokozatosan fog 4,5%-ra csökkeni, majd egy év múlva 4,25%-ra.

Az általuk végzett felmérésen résztvevők legkevesebb 3,5, és legtöbb 4,5 százalékos alapkamatot jósolnak 2014 decemberére.

A nemzeti bank utoljára július elsején csökkentette az alapkamatot, akkor 5,25 százalékról 5 százalékra, ami az első csökkentés volt 2012 márciusa óta.

A kereskedelmi bankok számára kötelező minimális tartalékok kapcsán tett jóslatuk egyelőre bevált. Ez a lejes betétek esetén változatlanul 15 százalék marad az év végéig, majd 2014 végére csökkentenék 12 százalékra. A külföldi devizában gyűjtött betétek esetén a minimális tartalék aránya 20 százalék maradt, ez vélhetően még 2014-ben sem fog változni.

A vezetőtanács mostani ülésén jóváhagyta az inflációról szóló negyedéves jelentést is, amit kedden sajtótájékoztatón mutatnak majd be.