A VMSZ képviselői konstruktív ellenzékként támogatják az átalakított kormány minden pozitív lépését – nyilatkozta a Blicnek Varga László, a VMSZ tisztségviselője.

Megítélése szerint a kormány átalakítása összehasonlíthatatlanul jobb megoldás, mint a rendkívüli választások kiírása, mert Szerbiának ezen az őszön alaposan fel kellene készülnie az EU-s csatlakozási tárgyalásokra, a választások pedig veszélybe sodornák a sikeresen megkezdett európai utat.

Varga kifejtette, amennyiben meghívják őket a kormány átalakításával kapcsolatos megbeszélésekre, a Vajdasági Magyar Szövetség eleget tesz a meghívásnak, de ez nem jelenti azt, hogy kész belépni a kormányba.

“Készek vagyunk minden párttal az együttműködésre, amennyiben az a vajdasági magyarok helyzetének javulását, a polgárok problémáinak megoldását és Szerbián belül Vajdaság alkotmányos helyzetének hatékony rendezését szolgálja”, nyilatkozta a Blicnek Varga László, de hozzátette, “ez nem jelenti azt, hogy a hatalmi többség része leszünk, nem szerepel a terveink között sem, a továbbra is felkínált nyílt ajánlat ellenére sem, mert úgy véljük, nem a funkciók a legfontosabbak. Megmaradunk továbbra is tehát konstruktív ellenzéknek, amely támogatni fogja a jó projektumokat”.

Varga megdicsérte a kormányt, amiért az folytatja Szerbia európai távlatainak kiépítését, s megjegyezte, a brüsszeli megállapodással jelentős lépéseket tettek a régión belüli viszonyok normalizálása irányába, s a kormány sikereként említette meg a bűnözés és a korrupció elleni harcot is. Mint mondta, a gazdasági helyzettel, a Belgrád és Újvidék közötti, a decentralizáció miatt folyó vita kiéleződése viszont elégedetlenséggel tölti el.