Kutatók megfigyelték, amint közönséges delfinek összegyűlnek, hogy segítséget nyújtsanak egy haldokló társuknak.
Ez az első alkalom, hogy egy delfincsoportnál megfigyelik, amint megpróbál segíteni vagy megmenteni egy haldokló társat. Koreai kutatók dokumentálták az eseményt a dél-koreai Ulszan partjainál, a Keleti-tengerben. Öt delfin egyfajta tutajt képezett testével, hogy egy sebesült társat a felszínen tartson. A viselkedésről a Marine Mammal Science folyóiratban számoltak be a kutatók.
Az egészséges ceteknél – állatok ama csoportja, mely felöleli a bálnákat és delfineket – korábban már dokumentálták, hogy megpróbálják segíteni társaikat. Például a 20. század közepén egy fogságban élő palackorrú delfint (Tursiops truncatus) figyeltek meg, amint halvaszületett borját hátán emeli a felszínre. Vadon élő palackorrú delfineknél szintén észlelték, hogy a holt vagy halvaszületett borjakat hátukon segítik a felszínre, míg mások harapásokkal igyekeztek borjaikat stimulálni. Az összes korábbi példa azonban csak egy vagy két, egy borjút megmenteni próbáló kifejlett delfint ölelt fel.
Most viszont Kyum J. Park, az ulszani cetkutató intézet szakembere és csapata 10 közönséges hosszúcsőrű delfint (Delphinus capensis) figyelt meg, amint megpróbálja megmenteni egy másik kifejlett egyed életét. A kutatók rendszeresen monitorozzák a dél-koreai partok mentén élő ceteket. Az egyik felmérés során több mint 400 delfint és megközelítőleg 500, őket követő csíkos vészmadarat figyeltek meg. A delfinek és a madarak is táplálkoztak, a kutatóhajó több alkalommal megközelítette,és megfigyelte az állatokat.
A csoporttól levált egy kisebb delfincsapat és a hajó közelében tartózkodott. A közelebbi megfigyelések legalább 12 egyedet tártak fel, melyek nagyon lassan úsztak. Köztük egy nőstény ide-oda tekergette testét, néha fejreállt, hasa a felszín felé nézett.
Bár tudott mozogni és farokuszonyát is használta, úgy tűnt melluszonyai lebénultak, ezenkívül vörös sebek borították hasát. Számos delfin keringett a csoport körül, míg a benn lévők a jelek szerint igyekeztek segíteni a bajba jutott egyednek egyensúlya fenntartásában: oldalról és alulról böködték. Aztán a 10 ottmaradt delfin egymást váltva, testével egyfajta tutajt képezett.
Egyszerre öt egyed sorakozott fel vízszintesen tutajszerű formációba, és fenntartotta azt, míg a sebzett delfin feltekergőzött rájuk és a hátukon elfeküdt. Az egyik delfin aztán megfordította testét, hogy jobban alátámassza a rajtuk fekvőt, míg egy másik a csőrével igyekezett a felszín felett tartani a haldokló fejét.
Néhány perccel később a beteg állat úgy tűnt, elpusztult, teste függőlegesen lebegett a vízben, feje a víz felett. Már nem lélegzett. Társai közül öt továbbra is kapcsolatban maradt a tetemmel, megérintette és hozzádörgölőzött, vagy aláúszott, és buborékokat engedett rá. A kutatók szerint mindezt annak ellenére folytatták, hogy az elhullott állaton már a hullamerevség jelei ütköztek ki.
Úgy tűnt, mintha így akarnának továbbra is társaságot nyújtani az állatnak. Az ilyen viselkedést csak az intelligens, hosszú élettartamú, szociális állatoknál figyelték meg. A legtöbb faj ugyanis gyorsan hátrahagyja sérült társait - mondja Karen McComb, brit kutató.
Szerinte, míg úgy tűnhet, hogy a segítség önzetlen, a támogató egyedek mégis profitálhatnak belőle. A sebzett állat megmentése segíthet fenntartani a csoportot, így kontrollálni territóriumukat. Hovatovább, amennyiben a csoport közeli rokonokat is felölel, eme rokonok védelme elősegíti, hogy a delfinek megőrizzék a közös géneket. Az együttműködés ezenkívül erősebben összekovácsolhatja a csoportot.
A segítségnyújtás azt is sugallhatja, hogy a delfinek megértik a másik szenvedését, és átélhetik azt. Míg azonban ez lehetséges, McComb szerint a segítségnyújtási viselkedés az empátia iránti igény nélkül is kifejlődhet.
Az egészséges ceteknél – állatok ama csoportja, mely felöleli a bálnákat és delfineket – korábban már dokumentálták, hogy megpróbálják segíteni társaikat. Például a 20. század közepén egy fogságban élő palackorrú delfint (Tursiops truncatus) figyeltek meg, amint halvaszületett borját hátán emeli a felszínre. Vadon élő palackorrú delfineknél szintén észlelték, hogy a holt vagy halvaszületett borjakat hátukon segítik a felszínre, míg mások harapásokkal igyekeztek borjaikat stimulálni. Az összes korábbi példa azonban csak egy vagy két, egy borjút megmenteni próbáló kifejlett delfint ölelt fel.
Most viszont Kyum J. Park, az ulszani cetkutató intézet szakembere és csapata 10 közönséges hosszúcsőrű delfint (Delphinus capensis) figyelt meg, amint megpróbálja megmenteni egy másik kifejlett egyed életét. A kutatók rendszeresen monitorozzák a dél-koreai partok mentén élő ceteket. Az egyik felmérés során több mint 400 delfint és megközelítőleg 500, őket követő csíkos vészmadarat figyeltek meg. A delfinek és a madarak is táplálkoztak, a kutatóhajó több alkalommal megközelítette,és megfigyelte az állatokat.
A csoporttól levált egy kisebb delfincsapat és a hajó közelében tartózkodott. A közelebbi megfigyelések legalább 12 egyedet tártak fel, melyek nagyon lassan úsztak. Köztük egy nőstény ide-oda tekergette testét, néha fejreállt, hasa a felszín felé nézett.
Bár tudott mozogni és farokuszonyát is használta, úgy tűnt melluszonyai lebénultak, ezenkívül vörös sebek borították hasát. Számos delfin keringett a csoport körül, míg a benn lévők a jelek szerint igyekeztek segíteni a bajba jutott egyednek egyensúlya fenntartásában: oldalról és alulról böködték. Aztán a 10 ottmaradt delfin egymást váltva, testével egyfajta tutajt képezett.
Egyszerre öt egyed sorakozott fel vízszintesen tutajszerű formációba, és fenntartotta azt, míg a sebzett delfin feltekergőzött rájuk és a hátukon elfeküdt. Az egyik delfin aztán megfordította testét, hogy jobban alátámassza a rajtuk fekvőt, míg egy másik a csőrével igyekezett a felszín felett tartani a haldokló fejét.
Néhány perccel később a beteg állat úgy tűnt, elpusztult, teste függőlegesen lebegett a vízben, feje a víz felett. Már nem lélegzett. Társai közül öt továbbra is kapcsolatban maradt a tetemmel, megérintette és hozzádörgölőzött, vagy aláúszott, és buborékokat engedett rá. A kutatók szerint mindezt annak ellenére folytatták, hogy az elhullott állaton már a hullamerevség jelei ütköztek ki.
Úgy tűnt, mintha így akarnának továbbra is társaságot nyújtani az állatnak. Az ilyen viselkedést csak az intelligens, hosszú élettartamú, szociális állatoknál figyelték meg. A legtöbb faj ugyanis gyorsan hátrahagyja sérült társait - mondja Karen McComb, brit kutató.
Szerinte, míg úgy tűnhet, hogy a segítség önzetlen, a támogató egyedek mégis profitálhatnak belőle. A sebzett állat megmentése segíthet fenntartani a csoportot, így kontrollálni territóriumukat. Hovatovább, amennyiben a csoport közeli rokonokat is felölel, eme rokonok védelme elősegíti, hogy a delfinek megőrizzék a közös géneket. Az együttműködés ezenkívül erősebben összekovácsolhatja a csoportot.
A segítségnyújtás azt is sugallhatja, hogy a delfinek megértik a másik szenvedését, és átélhetik azt. Míg azonban ez lehetséges, McComb szerint a segítségnyújtási viselkedés az empátia iránti igény nélkül is kifejlődhet.
0 Megjegyzések