Az Atlanti-óceán északi részén kutatók felfedeztek egy ámbráscetcsoportot, mely úgy tűnt, összebarátkozott egy deformált gerincű palackorrú delfinnel.
2011-ben Alexander Wilson és Jens Krause fedezte fel az óriás ámbrásceteket (Physeter macrocephalus), melyek befogadták a delfint (Tursiops truncatus). Az Azori-szigetek környéki vizekben – 1600 kilométerre Lisszabontól – figyelték nyolc napon át, ahogy a delfin együtt úszott, vadászott és játszott, mind a kifejlett egyedekkel, mind borjaikkal.
A szárazföldi állatoknál a fajok közötti interakció nem szokatlan. Ezek általában ideiglenes szövetségek, amelyek a táplálékszerzési előnyökért vagy a ragadozók elleni védelemként jönnek létre – mondja Wilson. Némely különösen szokatlan szövetség pedig egyfajta szociális vágyat elégíthet ki.
Az óceánlakó emlősök között valószínűleg a delfinek a leginkább társaságkedvelők. Kutatócsapatok kiszúrták már őket számos más állattal – többek között több bálnafajjal –, amint együtt úsznak, táplálkoznak és játszanak. Másfelől, az Aquatic Mammals folyóirat februári számában megjelenő tanulmány szerzői szerint soha nem dokumentálták még, hogy ámbráscetek más fajjal barátkoznának. A specializálódott mélyvízi vadászok óriási távolságokat tesznek meg, félénkebbek a delfineknél és nehezebb is őket kiszúrni.
Wilson és Krause sem számított arra, hogy több fajt felölelő csoportra bukkan, amikor ámbráscetek vizsgálatára indul Pico szigeténél. Mikor azonban odaértek, nemcsak számos borjút felölelő csoportot találtak, hanem egy kifejlett, hím palackorrú delfint is. A következő nyolc nap folyamán további hat alkalommal figyelték meg, ahogy a delfin nekidörgölőzik és nekisimul a bálnáknak. Az ámbráscetek a jelek szerint tolerálták, sőt néha viszonozták is a gesztust. „Nagyon úgy tűnt, hogy valamilyen okból elfogadták a delfint. Nagyon szociálisak voltak” – mondta Wilson a ScienceNOW oldalnak.
A kutatók azért is lehettek biztosak abban, hogy a delfin minden esetben ugyanaz az egyed volt, mert ritka gerincgörbületet mutatott, amely teste hátulsó felének S-alakot kölcsönzött. Bár a delfin egyébiránt egészségesnek tűnt, a valószínűsíthető születési rendellenesség kulcsfontosságú az ámbráscetekhez való kötődés feltérképezésében. Az azori vizekben igen kevés ragadozó tanyázik, így a kutatók kétlik, hogy a delfin a védelem miatt barátkozott a bálnákkal. Úgy vélik, a deformáció az állatot hátrányos helyzetbe hozhatta saját fajtársaival szemben. Talán nem tudott lépést tartani a többi delfinnel, vagy alacsony szociális státuszt foglalt el.
Wilson elmondta, a delfin azért tudott lépést tartani a bálnákkal, mert azok lassabban úsznak, és mindig fennhagynak egy „babysittert” a felszín közelében a borjakkal, míg a többiek mélyre merülnek.
Kevésbé egyértelmű, miért is jó mindez az ámbrásceteknek. A vizsgálat azt mutatja, hogy az állatoknak megvan a képessége ilyen kapcsolatok kiépítésére, ami magába foglalja, hogy néha előnyük származik belőlük. Wilson szerint azonban ebben az esetben a kapcsolat nem jár egyértelmű előnnyel. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a cetek egyszerűen csak élvezik a delfin figyelmét.
VIDEÓ:
A szárazföldi állatoknál a fajok közötti interakció nem szokatlan. Ezek általában ideiglenes szövetségek, amelyek a táplálékszerzési előnyökért vagy a ragadozók elleni védelemként jönnek létre – mondja Wilson. Némely különösen szokatlan szövetség pedig egyfajta szociális vágyat elégíthet ki.
Az óceánlakó emlősök között valószínűleg a delfinek a leginkább társaságkedvelők. Kutatócsapatok kiszúrták már őket számos más állattal – többek között több bálnafajjal –, amint együtt úsznak, táplálkoznak és játszanak. Másfelől, az Aquatic Mammals folyóirat februári számában megjelenő tanulmány szerzői szerint soha nem dokumentálták még, hogy ámbráscetek más fajjal barátkoznának. A specializálódott mélyvízi vadászok óriási távolságokat tesznek meg, félénkebbek a delfineknél és nehezebb is őket kiszúrni.
Wilson és Krause sem számított arra, hogy több fajt felölelő csoportra bukkan, amikor ámbráscetek vizsgálatára indul Pico szigeténél. Mikor azonban odaértek, nemcsak számos borjút felölelő csoportot találtak, hanem egy kifejlett, hím palackorrú delfint is. A következő nyolc nap folyamán további hat alkalommal figyelték meg, ahogy a delfin nekidörgölőzik és nekisimul a bálnáknak. Az ámbráscetek a jelek szerint tolerálták, sőt néha viszonozták is a gesztust. „Nagyon úgy tűnt, hogy valamilyen okból elfogadták a delfint. Nagyon szociálisak voltak” – mondta Wilson a ScienceNOW oldalnak.
A kutatók azért is lehettek biztosak abban, hogy a delfin minden esetben ugyanaz az egyed volt, mert ritka gerincgörbületet mutatott, amely teste hátulsó felének S-alakot kölcsönzött. Bár a delfin egyébiránt egészségesnek tűnt, a valószínűsíthető születési rendellenesség kulcsfontosságú az ámbráscetekhez való kötődés feltérképezésében. Az azori vizekben igen kevés ragadozó tanyázik, így a kutatók kétlik, hogy a delfin a védelem miatt barátkozott a bálnákkal. Úgy vélik, a deformáció az állatot hátrányos helyzetbe hozhatta saját fajtársaival szemben. Talán nem tudott lépést tartani a többi delfinnel, vagy alacsony szociális státuszt foglalt el.
Wilson elmondta, a delfin azért tudott lépést tartani a bálnákkal, mert azok lassabban úsznak, és mindig fennhagynak egy „babysittert” a felszín közelében a borjakkal, míg a többiek mélyre merülnek.
Kevésbé egyértelmű, miért is jó mindez az ámbrásceteknek. A vizsgálat azt mutatja, hogy az állatoknak megvan a képessége ilyen kapcsolatok kiépítésére, ami magába foglalja, hogy néha előnyük származik belőlük. Wilson szerint azonban ebben az esetben a kapcsolat nem jár egyértelmű előnnyel. A kutatók szerint elképzelhető, hogy a cetek egyszerűen csak élvezik a delfin figyelmét.
VIDEÓ:
0 Megjegyzések