2012.augusztus 30-án nyílt meg a VAM Design Center-ben (Budapest, Király utca 26., a Deák Ferenc térnél) az EMBEREK ARANYBAN című kiállítás
 
A tárlaton a szkíta fejedelmi temetkezések régészeti anyagának reprodukcióit, továbbá nagyméretű, a feltárást és a leletmentést bemutató képeket láthatunk. A tárlatanyag gerincét képező tárgyak döntő többsége az úgynevezett „Issyk-kurgánból” és a Berel mellett feltárt lovas temetkezés világviszonylatban is egyedülálló leleteiből származik, azok hűséges reprodukciója. 
 
Érdekes végigkövetni az Ostrov Krym régészcsoport munkáját a feltárás, beazonosítás, leletmentés, konzerválás és a reprodukció fázisain keresztül. A szerves (fából, bőrből, vászonból készült) temetkezési leletek mellett megcsodálhatjuk az aranyból, ezüstből készült szakrális tárgyak együttesét is, melyek hű képet adnak a sztyeppe urainak kultúrájáról. A látogatók figyelemmel kísérhetik a titokzatos földpiramisok feltárását, és időutazást tehetnek a lovas nomád kultúra fénykorába. Abba a korba, amikor ez a kultúra a Kárpát-medencétől a kínai Nagy Falig uralta a világot.
A kiállítás fő attrakciója az Issyk kurgánban talált, s az egész világon „szkíta Aranyember”-ként ismert vértezet.
A rekeszzománcos szarvasok, nyakékek, griffek mellett megtaláljuk a veszprémi Laczkó Dezső múzeum avar- és honfoglalás kori leleteit, melyek hasonló griffeket, indafonatokat mutatnak be. Ezeket több mint ezer évvel később, hatezer kilométerrel idébb, a Tiszántúlon ugyanolyan kurgánokban helyezték el szkíta őseink.
 
 
„ A schyta népektől szakadt vagy származott magyarok ugyanis, elhagyván őshazájukat, a Dunán innen és túl elterülő felső Pannóniában telepedtek le és Attila vezérük alatt országuk határait messze mindenfelé kiterjesztvén, győzedelmes fegyvereikkel Német-, Olasz- és Spanyolországok határaiba nyomultak be.” (Werbőczi István: Tripartitum – magyarul Hármaskönyv, 1517.)

Azt hiszem, nem szorul magyarázatra, miért fontos magyarságtudatunk számára ez a kiállítás. A mai napig a „halszagú rokonságot” támogató hivatalos tudományos álláspont, mely olyan tudósaink, mint Vámbéry Ármin, Kőrösi Csoma Sándor kutatásait tagadják meg, nem hajlandó elismerni a magyarok szkíta eredetét.
 
Aki figyeli a budapesti kulturális élet egyik legkiemelkedőbb kiállítóhelyének, a VAM Design Centernek hatalmas felhajtással reklámozott programjait (kínai preparált holttestek: Bodies, Tutanhamon kincse, Lost relikviák, a kínai agyaghadsereg, Caesar, Mexikó, s nem utolsósorban a színvonaltalanságával már a csalás határát súroló Maják – tündöklés és bukás), joggal kérdezheti: miért nem érdemel nemzeti médiumainkban még egy plakátot, netán néhány szavas hírverést sem egy magyar témájú, a nemzeti tudatot formáló, eredetünkkel foglalkozó rendkívül igényes kiállítás? 
 
A szervezők bizonyosan a magyarság iránti tiszteletből, s eredetünk feltétel nélküli elfogadásaként döntöttek úgy, hogy európai körútja során itt legyen az első bemutató.
 
Mi miért nem tudunk erről? Miért voltak fontosabbak a kínai preparált holttestek, vagy a Lost, mint népünk eredetének cáfolhatatlan bizonyítékai?
 
Kinek, kiknek az érdeke, hogy az Emberek Aranyban a teljes érdektelenségbe fulladjon – mivel NEM tudunk róla?
A kiállítás 30-án nyitja meg kapuit és négy hónapig lesz látható.
Szóljunk, hirdessük: Honfitársaink! Menjetek, nézzetek és tanuljatok! Végre a saját szemetekkel láthatjátok, kik vagyunk és honnan jöttünk!