Ma Európában van egy jórészt önkinevezett „elit”. Ez a brüsszeli igen vegyes társaság politikailag és etnikailag többnyire a multinacionális nagytőke kiszolgálója.
Képviselői nagyrészt meg vannak győződve arról, hogy ők tudják, mire van szüksége az európai népeknek, noha helyismeretük általában nincs, és senki nem választotta (legitimálta) őket. Saját elképzeléseiket erőltetik (lásd a migránskérdést, de az amerikai–EU szabadkereskedelmi társulást is), s azt hirdetik, hogy ők képviselik a demokráciát. De egyik szocialista képviselőjük (luxemburgi külügyminiszter) azt mondta, hogy ha népszavazásokra bízzuk „Európa” ügyeit, akkor „Európának” vége.

Az idézőjelek azért jogosultak, mert az ő „Európája” nem a népek Európája. De ugyanezt lehet elmondani a demokráciáról is, amely eredetileg a nép uralmát jelentené, s nem egy brüsszelita bürokráciáét! Miért jelentene demokráciát az, ha a nép úgy szavaz, ahogy az „elit” akarja, és miért populizmus az, ha ellenkezőleg szavaz?

A modern nyugati liberális demokráciák nem jelentenek így mást, mint arisztokratikus uralmat, óriási médiatámogatással. Ennek a rendszernek vannak erős központjai és vannak ostoba, a saját nép érdekeit figyelmen kívül hagyó majmolói (lásd magyar baloldal!), akik az elithez akarnak tartozni, mint nálunk régen a nómenklatúrához. Egyéni karrierépítés mindez – elvek már régen nincsenek, vagy legfeljebb verbálisan. A maximalizált profit a lényeg, amelyet a szabadság jelszava alatt a munkavállalók minimalizáló jövedelméből facsarnak ki. Félreértés ne essék, nem egyenlősítő ostoba szocialista álláspontot képviselünk akkor, ha a munka jogát hangsúlyozzuk.

Mit is jelent például Soros György demokráciája? Azt, hogy óriási vagyona alapot biztosít egy gátlástalan hierarchizáló társadalom megvalósításához, ahhoz, hogy Hillary Clintonok dönthessenek mindenről. Hillary Clintonnak a szavakon kívül semmi köze a demokráciához – nála is a pénz dönt. De persze Amerikának sincs köze a demokráciához. Ott azt a procedurális eljárást nevezik annak, amelyben az eliten belül eldől, hogy melyik érdekcsoport kerül hatalomra. A liberális demokrácia ugyanis az erősebbek bármit megengedő, hazug uralma. Az eszköztelenek szabadsága abban áll, hogy számtalan forrásból fogyaszthatják a fent lévők elképzeléseit, amely által részesedhetnek a modernségben, s bár egyre szegényebben, de a büszke fősodorhoz tartozhatnak.

Régen, amikor a liberalizmusnak még volt eszmei tartalma és közösségi tartalmakhoz is kötődött, akkor az egyéni jogok még valódi demokráciát is generáltak. Ma már a demokrácia az egyre növekvő egyenlőtlenség manipulációs rendszere csupán. Ma már a magukat verbálisan még konzervatívnak hirdető pártok és médiumok is valójában zömmel liberálisok és szinte semmi közük a néphez. Lásd a tömeges bevándorlás támogatásának következményeit! A nyelvtudás és képzettség nélküli népség beengedésének költségeit ugyanis az alsó és középrétegek fogják megfizetni! Nem is szólva arról, hogy nem a hamis elitnek kell majd együtt élnie az integrálódni többségében nem akaró idegen „kultúrahordozókkal”. S itt semmi értelme nincs bukott progresszív ideológiáknak, főleg a humanizmusnak, s főleg nincs értelme annak – ha a demokrácia az önérdek-képviselet szabad rendszere –, hogy a népet lerasszistázzuk, mert nem akarja, és egyre inkább nem akarja a multikulturalizmust.

Ebben a mai helyzetben gyalázatos szerepet játszik a média zöme, amelyet részben megvettek, megvesznek, részben az úgynevezett elitképzésben megtanítottak a gondolkodásnélküliségre, a hely- és valóságismeret nélküli doktriner tevékenységre. Öregségemre láttam be, hogy a harmadik világ demokratái miért gyűlölték régen a burzsoá sajtót. A kommunista média hazudott, de nem tagadta elkötelezettségét, a liberális média elkötelezetten hazudik, de közben szabadságról fecseg. A szabadság ma csak annyit jelent, hogy a liberális demokrácia kereteiben szabad gondolkodni és szabadon lehet gyalázni (rasszistázni, antiszemitázni, szélsőjobboldalizni stb.) az értékkonzervatív irányzatok híveit. S azt is, hogy szabadosságban nincsen korlát, az értékközösségeket pedig – legyenek azok nemzetiek vagy vallásiak – fel kell bomlasztani, nehogy a valódi közösségek a maximális profitra orientált értékmentes multinacionális tőke ellen felléphessenek.

A liberális demokrácia ma már egy orbitális hazugság, egy törpe kisebbség, és kiszolgálóinak a szellemi szegények számára kidolgozott manipulatív eszköze. Nem csoda, hogy Orbán Viktor lényegi megjegyzéseit akkora felháborodás fogadta. Pedig az illiberális demokrácia nem más, mint a szolgáló politikum visszahozatala s a parazita elitdemokrácia leváltása. Teljesen mindegy, hogy azt ki hajtja végre. Nem kell ezért Putyin orosz elnököt szeretni.

A szerző történész, egyetemi tanár