Hozzávalók:
60 dkg fehér halfilé
5 evőkanál vaj
2 csomó spenót, durvára vágva
2 gerezd fokhagyma, összezúzva
80 ml főzőtejszín
csipet őrölt szerecsendió
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olívaolaj
25 dkg koktélparadicsom
1 teáskanál szárított oregánó
só
bors
Elkészítés:
A 3 evőkanál vajat egy serpenyőben közepes lángon felhevítünk és 30 másodperc alatt megkapatjuk rajta az összezúzott fokhagymát.
Hozzáadjuk a spenótot, sózzuk, borsozzuk és állandó kevergetés mellett néhány perc alatt megpároljuk.
Takarékra vesszük alatta a lángot, beleöntjük a főzőtejszínt és tovább pároljuk három percig. Ezután hozzáadjuk a szerecsendiót, elkeverjük, a tűzről levesszük és fedő alatt melegen tartjuk.
A halat besózzuk, borsozzuk és a liszttel együtt egy zacskóba tesszük, és óvatosan addig rázogatjuk, amíg a liszt egyenletesen be nem vonja.
Egy serpenyőben közepes tűzön felhevítjük az olajat a maradék vajjal és 2-2 percig sütjük rajta a hal mindkét oldalát. Tányérra szedjük, fóliával lefedjük, hogy melegen tartsuk.
A visszamaradt zsiradékba adjuk a paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, az oregánóval fűszerezzük és két percig sütjük (vagy amíg a paradicsom puha nem lesz).
Tálalásnál a tejszínes spenótra fektetjük a halszeletet, és a tetejére fektetjük a paradicsomot.
Jó étvágyat!
0 Megjegyzések