Az élő közvetítést meg kellett szakítania Gyurcsánynak, mert voltak, akik nem örültek a volt miniszterelnöknek Londonban.
Londonba látogatott Gyurcsány Ferenc, hogy meggyőzze a külföldi magyarokat: ne menjenek el szavazni október 2-án.

A DK elnöke beszédét – amelyet a Facebook-oldalán élőben közvetített – egy londoni kocsmában tervezte elmondani. A felvételen az látszik, hogy Gyurcsány éppen csak belekezdett, amikor a vendégek bekiabálásokkal szakították félbe.


Az egyik közbeszóló szerint éppen Gyurcsány miatt jöttek el Magyarországról, hogy meg tudjanak élni. Mások pedig a no-go zónák létezéséről „tájékoztatták”. Az élő közvetítést a DK elnöke megszakította.

Gyurcsány a Facebook-oldalán azt írta: a találkozó elején három ember hangoskodott, akiben a többiek a londoni nagykövetség munkatársait ismerték fel.