A fecskét egy autó ütötte el, amikor az alacsonyan akart
keresztül szállni az úton. Életben maradt, de nem tudott többé mozdulni. A
párja élelmet vitt neki. Minden szeretetével és együttérzésével vitte az
élelmet.
Aztán ismét élelmet vitt az úton fekvő párjának, de rémülten
észlelte, hogy a párja már nem él.
Próbálta megmozdítani, próbált életet lehelni belé....
Ráeszmélve arra, hogy a társa halott, őrült szeretettel
sírni kezdett. Végül, tele szomorúsággal és bánattal, még nagyon sokáig az
elpusztult társa mellett állt tanácstalanul és összezavarodva."
Ezek a képek Franciaország egyik vezető újságjában jelentek
meg, melynek e képek hatására minden példányszáma elkelt. Hiába, az emberekben
is van még érzés... ezt használja ki könyörtelenül jelen világunk. Ezek a képek
úgy kellenek nekünk, mint az a falat élelem a földön fekvő fecskének.
Hitet adnak, hogy a világ mégsem olyan rossz, és hogy van
remény. Ha majd el is kell mennünk, legalább szeretettel a szívünkben tegyük...
azt ne vegye el senki tőlünk.
(A történet remek példa a szolidaritásra és az
életbenmaradásra, a túlélésre tett mindne kísérletünkre, melyre nekünk,
embereknek is nagy szükségünk van/lesz, ha meg akarjuk valósítani a
fenntarthatóságot. - szerk.)
k, legalább szeretettel a szívünkben tegyük... azt ne vegye el senki tőlünk.
Forrás: http://utajovobe.eu
0 Megjegyzések