A felnőtt, de még 50 év alatti magyar lakosságnak mintegy
negyede, a 60 éven felülieknek pedig mintegy a fele él hipertóniával, vagyis ez
népbetegségnek számít, és amennyiben nem kezelik, következményei akár
végzetesek is lehetnek.
A családi örökség
Az orvostudomány a hipertóniával kapcsolatban két típust
különböztet meg.
Az ún. elsődleges (primer) magasvérnyomás a betegek 90
százalékánál áll fenn. Az elsődleges hipertóniában érintettek többségénél a
magas (140/90 Hgmm feletti) vérnyomásszintek nem egyetlen okra vezethetők
vissza.
A betegség kialakulásában az örökletes hajlam mellett (a
páciens családjában is előfordult már magasvérnyomás, stroke, infarktus,
érszűkület, cukorbetegség) szerepet játszhat a testsúlytöbblet, a túlzott
sóbevitel, a dohányzás, a rendszeres alkoholfogyasztás, a magas vérzsírszint
(LDL-koleszterin) és az emelkedett
trigliceridértékek, az állati zsírokban dús táplálkozás, a mozgásszegény
életmód, a tartósan fennálló negatív stressz, azaz distressz.
A felsorolt tényezők valamelyikének vagy többüknek hatására
kialakult krónikus magasvérnyomás – amennyiben gyógyszeresen nem kezelik, és a
beteg nem változtat addigi életmódján, étrendjén– különféle súlyos, a szív- és
érrendszert, a vesét is károsító szövődmények kialakulásához, nemritkán a
keringési rendszer összeomlásához, majd akár az életkilátások években mérhető
csökkenéséhez is vezethet.
Éppen a fenti rizikó csökkentése érdekében – amennyiben
vizsgálatokkal igazoltan nem szervi betegség vagy működési zavar áll a
hipertónia mögött – elengedhetetlen annak laboratóriumi, műszeres ellenőrzése,
hogy a krónikus magas vérnyomás nem okozott-e (további)
elváltozásokat/károsodásokat az erekben és a létfontosságú szervekben.
Az elsődleges magas vérnyomás karbantarthatóságában
meghatározó szerepe van a gyógyszeres terápiának, valamint – „kiegészítő
gyógymódként” – a beteg tudatosan kialakított életmód- és étrendprogramjának,
vérnyomása rendszeres ellenőrzésének.
A kezeletlen vagy rosszul kezelt hipertóniánál ugyanis a
szervezetben a vérnyomás emelkedésének hatására olyan önvédelmi mechanizmusok
indulnak be, amelyek hatalmas terhet rónak mind az erekre, mind a szívre, mind
a vesére.
A hipertónia lehetséges kísérőbetegségeinek
(szövődményeinek) előfordulását jól jellemzi az a vizsgálat, amely szerint a
kutatásba bevont hipertóniás betegeknek több mint negyede cukorbeteg, hét
százaléka krónikus vesebeteg. Szívizominfarktuson közel kilenc százalékuk esett
már át, mellkasi fájdalommal (angina pectoris) pedig majd egynegyedük
küszködik. Különféle agyi érkatasztrófát (stroke, átmeneti agyi vérkeringési
zavar stb.) minden tizenegyedik hipertóniás élt már át.
A veszélyes „potyautas”
Az ún. másodlagos (szekunder) hipertónia kialakulása –
szemben az elsődlegessel – már valamilyen alapbetegség meglétéhez,
kórfolyamathoz (pl. cukorbetegség, vesebetegség, pajzsmirigy-működési zavar
stb.) köthető. Ez azonban a magas vérnyomásos esetek csak mintegy tíz
százalékánál áll fenn.
Ezen belül öt-tíz százalékuknál a vesebetegség játssza a
főszerepet. A kardiológiai tényezők közül a szívből kiinduló nagy ütőér
bizonyos szakaszán bekövetkezett érszűkület az egyik leggyakoribb kiváltó ok. A
krónikus magas vérnyomásban érintettek egy-két százalékánál hormonális
megbetegedés, illetve bizonyos gyógyszerek szedése vezet el a
vérnyomásbetegségig.
A krónikus magas vérnyomásnál – bármi hívta is elő –
elengedhetetlen az alapos belgyógyászati kivizsgálás, mert a terápiát csak ezen
vizsgálatok eredményeinek ismeretében lehet megtervezni.
Amikor tehát valamilyen más betegség, kórállapot meglétének
társult tünete a hipertónia, először az azt előidéző szervi működési zavart
kell célirányosan kezelnie az orvosnak.
Amennyiben a kiváltó okot sikerül felszámolni, a hipertónia
is megszűnik.
Vannak azonban olyan elváltozások is (ilyen például az
időskori vérellátási zavar, amely a vesét tápláló artéria meszes szűkületével
hozható összefüggésbe), melyeknél a különféle vérnyomáscsökkentők rendszeres
szedésével lehet csak a vérnyomásértékeket optimalizálni.
Forrás: vital.hu
0 Megjegyzések