Vörös gondolatoktól és kábítószertől izgatott
érettségizők szerelmeskednek és szervezkednek a Május után című francia
filmben. Az 1971-ben játszódó történet egyszerre romantikus mozi a
felnőttlét kapujáról, és remek beszámoló a hippikorszak nyugat-európai
hangulatáról.
A Május után (Apres mai)
nagyon jó film, érdemes megnézni. 1971-ben játszódik főleg Párizs
környékén, kicsit Olaszországban és kicsit Londonban. Hősei szeretkezni,
művészkedni, forradalmárkodni és drogozni szerető 18 évesek. A film
személyes szála izgalmas és romantikus, de történelmi
ismeretterjesztésnek is remekül megállja a helyét.
Május után | Lola Créton |
Innen, Kelet-Európából nézve nehéz megérteni, hogy az
úgynevezett 68-as generáció miért vonzódott a vörös gondolatokhoz,
hogyan keveredhetett ez össze a rockzenével és az ellenkultúrával. Erre a
választ ugyan nem rágja a szánkba a Május után (egyáltalán
semmit sem erőltet, csak meséli néhány fiatal egy igen mozgalmas évét),
de a végére világos lesz, hogy ezek a dolgok ott és akkor könnyedén
megfértek egymással. Ahogy a Moszkva tér című magyar film
igyekezett a '89-ben érettségiző budai fiatalok világát megmutatni, úgy
van ez a film párizsiakkal 1971-ből. A Május után ráadásul látványos mozi, és a film súlya és ereje is annyiban hasonlít a Moszkva tér-re, mint a Louvre a Szépművészeti Múzeumra.
Olivier Assayas jórészt saját fiatalkori élményei alapján írta és
rendezte a filmet, ami látszik is rajta: teljesen hitelesnek tűnnek a
jelenetek. A felnőttkor kapujában, megalkuvást nem tűrőn csetlő-botló
szereplők valóságosak, hülyeségeikben és erényeikben is erősek. Mennek a
rendőrök ellen, akik a motor hátsó üléséről ütik őket, aztán csendes
szervezettséggel graffitiznek az éjjel, egy-két mondat erejéig
világmegváltónak hitt vitákba szállnak bele, de az egész ideológiai szál
csak erősen megrajzolt háttér marad. Úgy tűnik, az igazán fájdalmas
kérdés az, hogy amikor lelép a csaj, akkor hiányzik. Vagy éppen el kell
menni egy másikkal Ázsiába drogos utazásra.
Május után | Clément Métayer és Lola Créton |
Aki túl mélyen beleragad a munkásosztály
felszabadításának nemzetközi ügyébe vagy a kábítószerezésbe, annak
életéből a könnyedség épp úgy elillan, mint az unalmas kispolgárokéból.
De akkor hogyan lehet megmaradni jófej felnőttnek? A film óvatos választ
ad erre az alapvető kérdésre: légy művész, óvatosan ess csak szét,
maradj a határvonalon, egyensúlyozz ott örökké.
A film egy egészen érdekes generációt mutat be: a főszereplők nem a
kispolgári létből kitörni szándékozó gyerekek, hanem főleg művész és
nagypolgár szülők gyerekei. Az egyik lány azért megy Londonba, mert a
mostohaapja a Soft Machine
színpadi show-ját tervezi, a főszereplő srác apja menő krimisorozatot
visz tévére, az amerikai lány apukája a római nagykövetség fontos
diplomatája. Ezek a fiatalok olyanok, akik előtt eleve kitárul a világ.
És ebből a korszakból innen keletről hasonló generáció nincs. A film
ezért is nagyon érdekes innen nézve: a mostanra hatvanassá váló
nyugat-európai liberális értelmiség ifjúkori szocializációját mutatja
meg. Egy csomó mindent érthetővé tesz, például azt, hogyan lehetett a
68-ban még rendőrökkel verekedő Joschka Fischer a 2000-es évek elejére német külügyminiszter.
Május után | Carole Combes és Sylvain Jacques |
De akit a társadalmi - politikai vonal kevéssé izgat, az
is erős élményeket kaphat ettől a filmtől, még múltidéző vonalon is. Az
autók, a használati tárgyak, a ruhák mind olyan világot idéznek, amelyik
itt sohasem volt. Bár az anyagi kultúra mostanra kezd összeérni a
nyugat-európaival, az 1971-es évre ez legkevésbé sem volt igaz. A
hippivilág pedig inkább csak amerikai változatában volt eddig filmen
látható, az európait ilyen részletességgel alig ismerhettük meg eddig.
És közben bájos film a Május után. A szakítások és a
gumibotok sebei gyorsan gyógyulnak benne, és a kamaszságon túlról, de
még a felnőttségen innenről, mindenki tud aranyos is lenni.
0 Megjegyzések