A mostani időszakban kezdődött a dió szezonja. A piacokon, üzletekben már lehet vásárolni a friss termésből – igaz a hírek szerint igen borsos áron. 

Jelentős áremelkedés várható diófronton, az idei fagyok, majd a később tomboló aszály hatással van/lesz az árakra, jelenleg a dióbél kilogrammja akár a 2700 Forintot is elérheti. A csonthéjas gyümölcs rajongóinak ez egyértelműen rossz hír, azonban egyben alkalmat is teremt arra, hogy kicsit közelebbről megismerjük a diót, hátha valaki kedvet kap egy csemete ültetéséhez, hogy idővel majd saját terméséből ropogtathasson.

A diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó dió (Juglans) nemzetség nem egy fajt jelöl, hanem egész pontosan huszonegyet. Amit mi diónak (diófának) hívunk, az a Juglans regia, vagyis a közönséges dió, ám a latin név sokkal hívebben tükrözi a növény tulajdonságait, ugyanis lefordítva királyi diót jelent. És valóban királyi, mert mind a fa, mind a termése sokoldalúan felhasználható, szép, ízletes és hasznos. Közép-Európától Kína délnyugati vidékéig honos, lombhullató, egylaki fa. Magassága átlagosan húsz méter, egyes példányok ennél nagyobbra is nőhetnek. Élettartama akár 150 év is lehet, de növekedése a maximális élettartam felének környékén megáll. Kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon. Magas, széles lombkoronája nagyobb alapterületű kertek díszítésére teszi alkalmassá szoliterként, de előszeretettel ültetik közterületre is.

A magról ültetett fák 10-12 év múlva hozzák első termésüket. Akinek ez túl hosszú idő, oltott csemetével próbálkozzon, ezek esetében már 3-4 év után elérkezhet az első szüret. Telepítésnél számba kell venni, hogy a diófa terebélyes gyökérzetet ereszt, ezért a többi fától nagyjából 10 méterre kell elhelyezni, és házfal, kerítés közelébe se ültessük, mert szó szerint a fejünkre nő, továbbá azzal is számolni kell, hogy a dió lombja alatt más növény nemigen él meg. A diót tavasszal tilos metszeni, a magas gyökérnyomás ilyenkor rothadást indíthat el. A metszés helyes ideje szeptembertől időszerű. A diót általában betegség és kártevőmentes faként említik, ami nem teljesen igaz. A legáltalánosabb betegségei a gnomóniás levél és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás tarol, főleg nedvesebb nyár idején. A fák esztétikai értékét sajnos szinte a legtöbb helyen a nemezes gubacsatka rontja, ez tényleges kárt nem okoz a növénynek, "csak" a látványt rontja. Ezek miatt fontos a hullott lomb eltávolítása, és permetezés, az őszi lemosás (réztartalmú gombaölővel), következő évben pedig a vegetáció, virágzás alatt újabb lemosó permetezések. Vigyázat, a dió lehullott levelei komposztálásra nem alkalmasak!

A dió termésének burkolata zöld, mikor ez megrepedezik, leválik, akkor érett meg. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú belet találunk, melyet bővebben nem kell bemutatni. Az érett termést a legkönnyebben egy hosszú bottal verhetjük le, érdemes azonnal összeszedni, és a zöld burkot mielőbb leválasztani. A feltöretlen makk és a belőle kinyert bél arányát bélszázaléknak nevezzük, ez mutatja meg, hogy egy kilónyi termésből mekkora mennyiségű ehető termést tudunk kinyerni. A nálunk honos fajták bélszázaléka 30 és 50% között van. A hozzáférhető diófajták közül az Alsószentiváni 117, a Fertődi 1, a Milotai 10 és a Tiszacsécsi 83 a legígéretesebbek.

A dió összességében rendkívüli fa, hangulatos és szemet gyönyörködtető, honossága miatt nálunk régóta kedvelt kerti lakó, kiváló köztéri dísz, faanyaga elsőrangú, termése pedig jelentős élelmiszeripari alapanyag. Ültetése tervezést és körültekintést, nevelése pedig odafigyelést kíván, ráadásul lassú fejlődése miatt türelmet is követel gazdájától. Aki viszont már ült nyári melegben diófa árnyéka alatt, vagy sütött bejglit a saját termésből, az nyilván fittyet hány a nehézségekre. Emberi generációkon átívelő élettartama pedig élő családi örökséggé teheti.