Már alkonyult...
Ajkamon nem nyíltak
gondolat-közlő szavak virágai,
az érzelem erősebb volt minden gondolatnál.


Égett a vágy szívemben,
hogy mellettem tartsalak,
s tudtam: néhány perc csupán,
s a távolság tőlem elragad.

Égett a vágy,
s én szó helyett a távolt kutattam,
s közben egy mozdulattal
magamhoz húztalak ...

Néztem a távol-felködlő hegyek szürkeségét,
a már hámló-falu, s az épülő házakat,
építkezések mellett a torony-daru szivarját,
s míg a messzeségből
fülemnek egy mozdony síp-hangja szólt:
egy mozdonyé, mely talán sokféle
árut szállító szerelvényt vontatott,
hogy a gyárak gépei meg ne álljanak; -
vagy néhány személy-kocsit, melyek
két szerelmes szakítnak el száz-kilóméterekre,
akárcsak minket egy következő, -
kezem tested formáit követte,
hogy megtartson nekem
az emlékezet...