A 25 év alatti fiatalok nemi életét vizsgálták meg az NRC kutatásában, és súlyos gondokra derült fény: a párok felének eszében sincs védekezni nem kívánt terhesség vagy a betegségek ellen  – írja a HVG.
A kutatásból kiderült, hogy a fiatalok legalább hetente egyszer élnek nemi életet, viszont huszonöt százalékuk még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert.

A megkérdezettek fele nem is bánkódik emiatt, sőt, semmi szükségét nem érzik a védekezésnek. Nem is csoda ezek után, hogy a 19 éves aluli lányoknál előforduló terhességek fele terhességmegszakítással végződik, és az elmúlt évben minden tizedik fiatal használt már legalább egyszer esemény utáni tablettát.

Talán mondanunk sem kell, hogy egyik sem “módszer” a baba elkerülésére, csupán veszélyes, és akár maradandó károsodással is járó vészhelyzetelhárítás.

Mint kiderült, hogy a fiatalok azért ennyire tudatlanok, mert sem a szülőktől, sem az iskolától nem kapnak megfelelő információkat a témában. Ha a fiatalok tudják is, milyen eszközök állnak rendelkezésükre, akkor sincs fogalmuk, hogyan szerezhetik be őket, és hogyan kéne helyesen használni azokat.
A legtöbb szülő a kínos beszélgetéssel réges rég elkésett, s csak akkor viszik orvoshoz a lányukat, vagy vesznek egy doboz óvszert a fiuknak, amikor már a gyerek messze túl van az első alkalmon. A szülők nem képesek reálisan látni, mikor él nemi életet a gyerekük, s a témától való félelmükben nem is világosítják fel őket időben.

A védekezést ráadásul nem lehet az oly gyakran nézett pornófilmekből megtanulni, ahogyan a szexuális kultúrát sem – a megkérdezettek nem is meséltek valami frenetikus első szexuális élményekről. A fiúknak teljesen téves képük alakul ki a lányok testéről, hozzáállásáról, szükségleteiről, és aztán nem tudnak mit kezdeni a valósággal.

Ugyanakkor nem tudunk felelős magatartásra buzdító, helyes információkat közlő, kultúrateremtő oktatófilmről, amiből a fiatalok megtanulhatnák, hogyan is élhetnek örömteli szexuális életet – az információra pedig éhesek.

Az iskolák hozzáállása sem jobb a szülőkénél, rettegnek attól, hogy ha óvszert kapnak a gyerekek mondjuk egy felvilágosító csomag tartalmaként, akkor azzal arra buzdítják őket, hogy éljenek nemi életet – pedig egyik fiú sem azért vesztette el a szüzességét, mert valaki egy napon óvszert nyomott a kezébe.

A migránsok azzal számolnak: hétfőtől szabad az út Magyarországra