Párizs városhatárán belül, egy építési telken építenek menekülttábort a rászorulóknak. Az erről szóló határozatot a párizsi városi tanácsban jelen lévő valamennyi párt elfogadta. A francia fővárosban tavaly óta nem tudják hol elhelyezni a menekülteket. A calais-i menekülttábor bezárása mellett viszont továbbra is kitart a francia belügyminisztérium.
A Flandre sugárút Párizs északnyugati részén: ez a francia főváros egyik forgalmas ütőere, ami hónapok óta szabadtéri táborként funkcionál. Több száz bevándorló él itt hajléktalanként. Párizsban tavaly szeptemberig működött két kisebb befogadóállomás, de ezeket elköltöztették a városból. Hasonló a helyzet egyébként Bordeaux-ban is, ahol szintén nincs menekülttábor.

„Amikor átjöttem Olaszországból ide, azt gondoltam, hogy lesz valami tábor, ahol lehet aludni és van ivóvíz, de arra nem számítottam, hogy az utcán kell majd aludni, mint az állatoknak” – mondta egy szudáni bevándorló.


A párizsi tábor ezen a beépítetlen külvárosi telken lesz majd. Várhatóan októberre készülnek el az első épületek. Franciaországban 220 befogadóközpont működik, de ezekben csak 22 500 ember fér el, miközben a francia menekültügyi szervezet szerint háromszor ennyi migránsnak kellene hely az országban.
Forrás: hirtv.hu