"Uszításért" pénzbírságra ítélte kedden egy drezdai bíróság a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom egyik vezetőjét. Lutz Bachmannt, a mozgalom társalapítóját összesen 9600 eurós, vagyis mintegy 3 millió forintos pénzbüntetéssel sújtották. 
Hans Hlavka bíró szemtanúkra hivatkozva nem hagyott kétséget afelől, hogy a 43 éves Bachmann írta a Facebook közösségi oldalon megjelent, "menekültek elleni gyűlöletre uszító bejegyzéseket". Az ítélet még nem jogerős. 

A lopásért és kábítószer-kereskedelem miatt korábban elítélt Pegida-vezető tagadta a vádakat, miszerint a bejegyzések tőle származnak. 

Az ítélet bírósági indoklása szerint Bachmann "megsértette a menekültek emberi méltóságát, és ezzel pedig a közbékét". 

Az ügyészség hét hónap letöltendő szabadságvesztést követelt. 
(MTI nyomán)