Ha én valódi menekült lennék, bejutva egy békés országba nem mennék tovább erőszakkal, átgázolva országhatárokon, mások által kemény munkával megművelt termőföldeken, hanem kérném annak a békés országnak a segítségét, és elmondanám, miért, mi elől menekülök.
Nem dobálnám kövekkel, botokkal az autók, kamionok ablakát, nem verném szét a tiltakozó sofőr fejét, hanem könyörgő tekintettel állnék az út szélén, mint a balesetet szenvedett bajbajutott, és várnám, hogy valaki megszán és segít nekem.

Menekülésemre felkészülve nem pakolnék az útra fürdőruhát, és meg sem fordulna a fejemben, hogy a befogadó országban lubickolni fogok. Születésem óta, 40 éve élek magyar földön, de sajnos még így sincs lehetőségem minden nyáron elmenni strandra, nehéz helyzetekben pedig volt, hogy évekig nem voltam még csak egy napot sem strandon. Ha befogadna egy ország, és adna ennem, és adna lakhatást, azt sem tudnám, hogy köszönjem meg, hogy fizessem meg a jóságát, és nem mondanám, hogy ez kevés, ez kicsi, ennél többre van szükségem.

Nem zaklatnám a befogadó ország hölgyeit, és ha más menekültek így tennének, határozottan elhatárolódnék tőlük, és hangsúlyoznám, hogy ezt én elítélem, én nem vagyok ilyen. Nem várnám el, hogy azok alkalmazkodjanak a kultúrámhoz, akik abban az országban élnek születésüktől fogva, mint ahogy vendégségben sem követelem, hogy azt és úgy tegyük, ahogy azt én otthon szoktam. Tisztelettel és alázattal tekintenék azokra, akik befogadtak, és kérném, mondják el, miképpen fizethetném meg, miképpen adhatnék vissza valamit abból, amit ők adtak nekem.

De mert azok a tömegek, akik irányítva, érdekcsoportok által terelve özönlenek Európa felé, nagy többségükben nem igazi menekültek, így ők leigázandó, legyőzendő ellenségként tekintenek ránk, és ebben az őrült harcban igazi nagyhatalmak segítik, támogatják őket.

Ha én Európa vezetői között volnék, tisztelném e földrész lakosságát, és igyekeznék segíteni a saját szegényeinken, munkanélküli tömegeinken, és nem látnám a beáramlókban az olcsó munkaerő nagy lehetőségét. A nagyhatalmakat arra kérném, hogy az adott helyen, ahol ezek a menekültek élnek, segítsük, támogassuk őket, azokat, akik tényleg bajban vannak. Meg sem fordulna a fejemben, hogy kötelező jelleggel betelepítsek akár csak egyetlen embert is egy tagállamba, mert tudnám, hogy van otthonuk, és a világ hatalmai, ha akarnák, meg tudnák szüntetni a menekülésre késztető okokat. Védeném a határainkat, és támogatnám azokat, akik bátran ezt teszik. Valódi problémákkal foglalkoznék, harcot indítanék a keresetkülönbségek megszüntetése ellen, és nem szipkáznám el a fejletlenebb országok jó munkaerejét, hogy aztán képzetlen, magyarul még csak beszélni sem tudó szegény emberekkel töltsem fel a területüket.

De mert Európa vezetői nem naivak, mint sokan gondolják, hanem egy egészen más szerkezetű földrészben érdekeltek, így ők a tömegek befogadásával és szinte csak a rájuk való koncentrálással az itt élő emberek ellen dolgoznak.

2006-ig baloldali szavazó voltam. Úgy érzem, nem én fordultam el tőlük, hanem a baloldal fordult el tőlem. A tervezett ingatlanadójukkal, a devizahitelesek helyett a bankok megvédésével és számos más, embertelen döntésükkel. Azóta nem vettem részt egyetlen választáson sem. Nagyon sok emberrel beszélgetek. A politikát nem úgy élem meg, hogy egy pártnak elhiszek mindent, a többit pedig mereven elutasítom. Sok jobboldali és sok baloldali ember szavaiban, véleményében megtalálom a saját gondolataimat. Úgy gondolom, az igazság nem egy oldalon van, hanem sok-sok ember élettörténetében, hétköznapjaiban rejtőzik.

A jelenlegi kormány tevékenységét, csakúgy, mint az előzőkét, figyelemmel kísérem. Vannak olyan intézkedések, amelyeket nagyon helyesnek tartok, vannak azonban területek, amelyeket nagyon kritikusnak gondolok. Igazán független embernek gondolom magam, aki nem tartozik semelyik oldalhoz sem. Mégis, egyvalamiről meggyőződtem: Magyarország lakosságát, a népet az újkori, modern leigázástól, gyarmatosítástól megvédeni egyféleképpen tudjuk: ha felmérjük, milyen következményekkel jár mindannyiunk életére ez a tudatosan irányított migráció, amiről még Merkel is úgy vélekedett, hogy „jól ki van ez találva”. Tehát egy kitalált, egy irányított folyamat, amelynek célja az európai, gondolkodó nemzetek elpusztítása és a területük irányítható, szegény tömeggel való feltöltése.

Úgy gondolom, akkor cselekszünk helyesen, ha egységesen kiállunk magunkért, és elutasítjuk mind a betelepítést, mind azt a fajta gondolkodást, amit azok képviselnek, akik veszélytelennek, álproblémának tartják a bevándorlást.

Akik azt mondják: „Aki otthon marad, Európára szavaz”, azok gyáván hazudnak: még csak állást sem mernek foglalni arról, amit valójában gondolnak, hogy szerintük kellenek a bevándorlók. Úgy gondolom, akik az otthonmaradásra biztatnak, azok pontosan abban érdekeltek, hogy Európa nemzetei eltűnjenek a történelem süllyesztőjében. S hogy miért érdekeltek ebben? Nyilván nem azért, mert ennyire utálják a hazájukat, hanem azért, mert valahonnan valakik nagyon jól megfizetik őket.

Ezen a választáson az országunk jövőjéről szavazunk. Én nem a kormányra hallgatok, hanem a lelkiismeretemre. Az pedig azt diktálja, hogy határozottan utasítsam vissza azt a modern kori erőszakos leigázást, amely a régi háborúkhoz képest sokkal alattomosabb, sokkal sötétebb, mert nem nyíltan, fegyverekkel támadnak, hanem üldözöttnek, menekültnek ábrázolt tömegekkel. Ilyen kihívás még nem érte Európát. Aki felismeri, aki nem ül fel a média manipulálásának, az a szavazatával most üzenhet Brüsszelnek: nem kérünk ebből! Ezzel a döntéssel mint honvédők megvédhetjük azokat az értékeket, amelyekért őseink sokszor az életüket áldozták fel, hogy a mieink maradjanak.

A szerző volt újságíró, műszaki asszisztens