A floridai Pensacola városvezetésének gyűléseit rendszerint imával nyitják meg a városatyák, ami múlthét csütörtökön is megtörtént, azzal a különbséggel, hogy az imádkozó Isten helyett Sátánhoz fordult szavaival. A városi tanács elnöke ugyanis a vallásos diszkrimináció vádjától és bizonyos jogkövetkezményektől tartva engedett a Floridai Sátáni Templomot képviselő David Suhor követelésének, aki fekete köpönyegben, fején csuklyával lépett a mikrofonhoz, hogy elvégezze a sátánista rituálét. A jelenlévő keresztények ezt természetesen nem nézték jó szemmel és a feketébe burkolt férfi kántálásával egy időben a Miatyánkba kezdtek.
A nagy hangzavarban a rituálé elég döcögősen indult, majd az elnök többszörös figyelmeztetése után, kilátásba helyezve a hangoskodók kivezetését, végül nagy nehezen lezajlott.

Jézusnak az Atyához intézett imája több szempontból is figyelmet érdemel az adott helyzetben. Egyrészt a sátánista az Úr imájának Albert Hay Malotte által 1935-ben komponált, valószínűleg mindenki által ismert zenei feldolgozását utánozva próbálta megfélemlíteni a jelenlévőket, így a Miatyánk ilyen szempontból jó válasznak tűnhet.

Azért gondolom, hogy csak tűnhet, mert az összejövetelről készített felvétel alapján megint úgy látszik, hogy az egész helyzetet a félelem motiválta, mégpedig minden oldalon. Természetesen mindannyiunkkal előfordul, hogy megijedünk valamitől és ilyen helyzetben jobb elmondani egy Miatyánkot, mint helyet adni vagy szavakba önteni félelmeinket, de mennyivel jobb lenne, ha egy sátánistával való találkozásban inkább lehetőséget látnánk arra, hogy a világnak egy újabb darabkáját nyerjük meg Isten királyságának, végleg kiűzve onnan minden sötétséget és semmi félnivalót nem találnánk egy gúnydalban. Akkor sem, ha az a Hail Satan, vagyis „éljen Sátán” szavakkal zárul.

A félelem motiválta a tanácselnököt is, hiszen az igazság helyett a sátánista által kilátásba helyezett jogkövetkezmények, illetve nyilván azoknak saját karrierjére kifejtett várható hatása irányították döntését.

Milyen csodálatos lett volna, ha a jelenlévő keresztények világossága nemcsak pislákoló bátortalan lángocskákként, hanem minden félelmet kiűző szeretetként van jelen. Tökéletes alkalom volt ez, hiszen „a világosság sötétségben fénylik”1, ami pedig igazán adott volt ezen a félelemtől uralt gyűlésen.

A Bibliában is olvashatunk hasonló esetről, ráadásul ott a látszólagos erőviszonyok éppen fordítottak voltak. Nem Isten követői közé szivárgott be egy magányos sátánista, hanem fordítva. Illés próféta Baál háromszáz papjával beszélt meg találkát Kármel hegyén, hogy kiderüljön ki az igaz Isten. Bár az is igaz, hogy Illés sem bírta szó nélkül végignézni Baál papjainak hókuszpókuszát, de ijedelem helyett úgy tűnik inkább jól szórakozott ügyetlenkedésükön és nem próbálta saját szertartásával megzavarni őket, hiszen tudta, hogy az Élő Isten sohasem érkezik késve és valószínűleg azt is sejtette, hogy Sátán ki nem állhatja, ha a gúny saját személyét éri.2

„Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.” – vetette oda Baál papjainak miután azok hiába próbáltak tüzet lehívni az égből.

„Az ördög… a büszke szellem… nem szenvedheti, hogy kigúnyolják.” – írta Morus Tamás.

A youtube-ra felkerült felvételen látszik, hogy az eseményt többen is rögzítették telefonjukkal. Milyen fantasztikus eszköz lett volna egy ilyen felvétel arra, hogy szembesítsék a kántálót saját szavainak értelmetlenségével, amelyekben kihangsúlyozta, hogy „minden hitet agnoszticizmussal kell fogadni”, ami alapján azt gyaníthatjuk, hogy saját Sátán iránti tiszteletét vagy imádatát sem veszi komolyan vagy legalábbis szavaival erre buzdít.

Érdekes módon a sátánista is „félelemtől vezérelt elmékről” kántált, a vallásos keresztényekre utalva szavaival, ítéletet követelve „minden egyén minden konkrét tettéért”, gondolom a sajátjait kivéve. Persze nagyon is elképzelhető, hogy tulajdonképpen a vallásosság elé próbált tükröt tartani, megfeledkezve közben arról, hogy a tükörből saját vallásossága és saját tettei tekintenek rá vissza.

„A teljes szeretet kiűzi a félelmet,”3 írta János csaknem 2000 évvel ezelőtt, és valóban, ha a szeretetünk teljes, akkor a félelmet bizonyára nemcsak önmagunkból, hanem minden jelenlévőből képes kiűzni. Egy kántáló sátánistából is. Hála Istennek, a növekvő sötétségben, vagy talán éppen annak ellenére, egyre többen jutnak el erre a teljes szeretetre és oltják ki a félelmet. Örökre. Sőt, azt sem felejtik el, hogy Isten fényében megállva a sötétség fut el tőlünk4.

Ráadásul ennek egy konkrét példáját éppen a floridai Pensacolában láthattuk Kent Hovind személyében. Reméljük egyszer összefutnak a városházán kívül. Persze a világ Világossága bármelyik úton rátalálhat, hogy a nyeregből kiperenderítve David Suhor-t is megszabadítsa a sötétség hatalmából és átvigye saját országába5.

1 - János 1:5 [↩]
2 - Lásd: 1. Királyok 18 [↩]
3 - 1. János 4:18 [↩]
4 - Jakab 4:7 [↩]
5 - Kolossé 1:13 [↩]