Idén az első két hónapban 10,9 milliárd forintot töltöttek fel a SZÉP-kártyákra, ami a tavalyi év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedés, a költés 26 százalékkal emelkedett és elérte a 10,4 milliárd forintot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.

A tárca felidézte, a feltöltés összege tavaly meghaladta a 90 milliárd forintot, ami rekord volt a kártya történetében. Már 26 500 munkáltató csaknem 1 millió 300 ezer dolgozója használ SZÉP-kártyát.

A SZÉP-kártya bevezetésének elsődleges célja a belföldi turizmus élénkítése volt. A közlemény szerint ezt a célt maradéktalanul sikerült elérni, 2010 és 2015 között a belföldi vendégéjszakák száma 29 százalékkal, a szálláshelyek belföldiektől származó bevétele pedig 64 százalékkal nőtt, amiben meghatározó szerepe volt a kártyának.

Tavaly a belföldi szállásdíj-bevétel több mint ötöde a pihenőkártyának volt köszönhető. Mivel vidéken a belföldiek adják a forgalom kétharmadát, illetve a turizmusban foglalkoztatottak 76 százaléka Budapesten kívül dolgozik, így a kártya a vidéki gazdaság fejlődése, a vidéki munkahelyek megőrzése szempontjából is kulcsfontosságú - hangsúlyozta az NGM.

Forrás: MTI