A nap nagy részében a Budapest-Békéscsaba vonaltól
északkeletre várható elsősorban ismétlődő eső, zápor, helyenként zivatar
is. A lassú mozgású, intenzív csapadékzónából nagyobb területen is
hullhat 15-25 mm-t meghaladó csapadék, de beágyazott zivatarok miatt
kisebb körzetekben rövid idő alatt 40-60 mm feletti csapadék is hullhat.
Az éjszakai órákban dél felől is várhatók záporok, zivatarok, ezek éjfélig a déli határ közelében okozhatnak felhőszakadást.
Borsod-Abaúj-Zemplén,
Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében másodfokú
figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás miatt, Pest, Baranya, Békés,
Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú figyelmeztetés van
érvényben.
Szerdán ugyanakkor az ország többi
részén megnövekszik a felhőzet, inkább délelőtt lehet néhány órás szűrt
napsütés, délutántól már errefelé is előfordulhat kisebb eső, zápor.
Szabolcsban a délkeleti, az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél
élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult
területeken 18, 22, másutt 22, 27 fok között valószínű. Késő estére 16,
21 fok közé hűl le a levegő.
Csütörtökön,
augusztus 20-án az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén és az
Északi-középhegység térségében a változó felhőzet mellett már több órára
kisüt a nap. Máshol a nap első felében erősen felhős lesz az ég, aztán a
déli óráktól nyugat felől csökken a felhőzet - legkésőbb, az esti
órákban a keleti határvidéken is. Elsősorban az ország déli és keleti
felén fordulhat elő eső, zápor, amely az esti órákra fokozatosan
megszűnik. Az északkeleti, északi szél napközben megélénkül, az
északkeleti tájakon megerősödik, majd estére mérséklődik a légáramlás. A
legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali
hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.
Pénteken általában
gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az ország keleti, északkeleti
harmadán több lesz a felhő, és a Dunától keletre elszórtan zápor,
esetleg zivatar kialakulhat. Az északi, északkeleti szél napközben
megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb
nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.
Szombaton gomolyfelhő-képződésre,
általában többórás napsütésre számíthatunk. Helyenként, nagyobb
eséllyel a középső országrészben záporeső előfordulhat. Az északi,
északkeleti szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai
hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között
alakul.
Vasárnap több órára kisüt a nap, emellett
gomolyfelhők képződnek, de csapadék sehol sem valószínű. Az északi szél
mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a
legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 26 fok között alakul.
0 Megjegyzések