Egyesülnek a hazai közmédia-társaságok. "Elnyelte őket" a Duna.


Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató, a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és a Duna Televízió Nonprofit Zrt.

Az Országgyűlés december közepén módosította a médiatörvényt; ennek értelmében a jelenlegi Duna Televízió Nonprofit Zrt.-vel beolvadás útján egyesül a másik három gazdasági társaság, és Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. elnevezéssel egyedüli közszolgálati médiaszolgáltatóként folytatja tevékenységét.

Mint korábban megírtuk, két fideszes képviselő kezdeményezte a médiaszabályozás újabb módosítását. Dunai Mónika és Tuzson Bence azzal indokolta javaslatát, hogy a cégek a Közszolgálati Közalapítvány tulajdonában vannak, működésük 2011 óta jelentősen megváltozott: míg korábban külön-külön végezték tevékenységüket, az állami média átalakulásával a műsorok előállítását már az MTVA végzi, az infrastruktúrát is az Alap birtokolja

A szabályozás módosítását a kezdeményező képviselők azzal indokolták, hogy „az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai” azt mutatják, hogy gazdaságossági és költséghatékonysági szempontból indokolt az összevonás.

A beolvadás biztosítja, hogy a gazdasági társaságok ne jogutód nélkül szűnjenek meg. A társaság rádiós, televíziós, online és hírügynökségi szolgáltatást egyaránt nyújt - írta az MTI.