Jóváhagyta egy űrhajó építését a 2016-ban induló, aszteroidát feltérképező Osiris Rex misszióhoz a NASA.

A hivatal és külső szervezetek szakértői többnapos tanácskozáson döntöttek az űrhajó dizájnjáról, a tudományos felszereltségéről és a starthelyről. Építése hamarosan megkezdődik - közölte csütörtökön a NASA.

Ez az utolsó szükséges lépés ahhoz, hogy a misszió valósággá váljon - mondta Gordon Johnston, a NASA menedzsere. Az űrhajót a Lockheed Martin amerikai hadiipari és technológiai konszern tervezte és építi is meg.

Az Osiris Rex nevű, egymilliárd dollárba kerülő misszió a tervek szerint 2016 őszén indul és 2018-ban éri el a Bennu becenevű, 1999 RQ36 katalógusjelű aszteroidát, amely 500 méter átmérőjű. Ezt követően öt tudományos műszer segítéségével feltérképezi az aszteroida felszínét. Az űrhajó 2023-ban tér vissza a Földre, fedélzetén legalább 60 grammnyi mintával. 

A Bennu felderítésétől a NASA azt várja, hogy új információkat szereznek a Naprendszer és az élet keletkezéséről. A kisbolygó 2182-ben komoly veszélyt jelenthet a Föld számára, még ha az összeütközés esélye csak 1:1800-hoz is. A NASA szerint a Bennu az emberiség számára az eddigi legveszélyesebb ismert aszteroida. 

Az űrhivatal úgy tervezi, hogy a küldetés után befognak egy aszteroidát és a Hold pályájára állítják. Akkor asztronauták is landolhatnának rajta, legkorábban 2025-ben.

Amennyiben sikerül az Osiris Rex misszió, ez lesz a második eset a világon, hogy aszteroidán landol űrhajó. 2005-ben a japán Hajabusza űrszonda landolt ilyen égitesten, 2010-ben pedig elsőként hozott a Földre talajmintákat aszteroidáról. Az Európai Űrügynökség (ESA) novemberre a világ első, üstökösön történő landolását tervezi: a Rosetta űrszonda minilabort visz a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínére.