A szocialista kormányok idején az önkormányzatoknak kellett kifizetniük a tanárok béremelését – mondja Kósa Lajos.

Sikeres volt az állami és az önkormányzati feladatok újraosztása Kósa Lajos szerint. Debrecen polgármestere a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában ugyanakkor hozzátette, vannak még vitás kérdések, például az oktatási rendszerben.
 

„Az azonban most nagyon nagy könnyebbség volt, hogy a pedagógusok béremelését a központi költségvetés fedezte, és nem az történt, mint a szocialisták idején rendszeresen. A szocialisták nem egyszer nagyvonalúan megemelték a pedagógusok fizetését, majd az mondták az önkormányzatoknak, hogy ezt fizessék ki, de ehhez a kormány nem adott pénzt. Más pénzével könnyű nagyvonalúnak lenni” – hallhattuk a polgármestert.

Kósa Lajos szerint tarthatatlan volt, hogy folyamatosan új feladatokat kaptak az önkormányzatok, amihez pénz azonban nem érkezett.

„263 új feladat jött 2006 és 2010 között, ebből csak öthöz kaptunk részlegesen finanszírozást. Már mindent csináltunk, a kóbor kutyák nyilvántartásától a fogyasztóvédelmen át az egészségügyig, ami nonszensz. A parlament most azt mondta, az legyen önkormányzati feladat, amiben a helyi specialitások teljes mértékben érvényesülhetnek. Amit mindenhol ugyanúgy kell ellátni, az nyilvánvalóan állami feladat. A jogosítványt vagy a forgalmi engedélyt mindenhol ugyanúgy kell kitölteni, a tanterv mindenhol ugyanaz” – mondta a polgármester.

A városvezető kiemelte, hogy ez a finanszírozásban a város életében is nagy változásokat hozott, mert az elvitt feladatokhoz természetesen már forrás sem jár. Ugyanakkor sok esetben jobban járt az önkormányzat, hiszen például az oktatási költségeket csak 50 százalékban finanszírozta az állam.