Klasszikus vígjátékhoz nyúlt a Bosszúállók című,
nagysikerű popcornmozi után Joss Whedon rendező. Mi történik, ha a Sok
hűhó semmiért szerelmes messinai nemeseit egy IKEA-bemutatótérre
hasonlító villába repítjük, öltönyt-kiskosztümöt adunk rájuk, és az
egészet bőven megöntözzük alkohollal?
Sok esetben csak a baj van a Shakespeare-adaptációkkal filmen. Vagy
úgy néznek ki, mint egy kamerával felvett színházi előadás (ezek a
klasszikus fekete-fehér változatok), vagy az erőszakos modernizáció
csapdájába esünk, vagy többé-kevésbé sikeresen megküzdünk azzal, hogy
kosztümös filmet, szinte szuperprodukciót faragjunk belőle, mint Kenneth
Branagh.
Nem tudom megállapítani, Joss Whedon tehetséges rendező-e. Annyi biztos, hogy a Bosszúállók-ba
sikerült belezsúfolnia az összes Marvel-képregényhőst, és a végeredmény
minden idők egyik legnyereségesebb produkciója lett. Whedon tavaly
szokatlan kalandra vállalkozott. Shakespeare 1598-as vígjátékát, a Sok hűhó semmiért-et (Much Ado About Nothing) rendezte meg minimális költségvetésből, gyakorlatilag egy helyszínen, kézikamerával.
Mi is a történet? Nagyon egyszerű. Két fiatal össze akar házasodni.
Két másik fiatal pedig nem, de tulajdonképpen igen. Ennyi már elég is,
ráadásul a motívumok már Shakespeare korában is közismertnek
számítottak, mint például Borachio (Spencer Treat Clark) cselvetése az
első páros, Hero (Jillian Morgese) és Claudio (Fran Kranz)
egybekelésének megakadályozására. A cselekmény maga Shakespeare helyezi
Messinába, a szereplők olasz neveket kapnak - ezzel maga a szerző
távolítja a sztorit kora Angliájának valóságától.
A helyszín egy felső középosztálybeli család villája, ahol a figurák
állandóan boros-brandys-koktélos pohárral a kezükben mászkálnak, és
állandóan a szerelemről szövegelnek, be nem áll a szájuk. A fő kérdés
pedig az, hogy a szende Hero valóban fogadott extra udvarlót a
szobájában az esküvője előtti este, vagy sem.
Az öltönyös-kiskosztümos szereplők és az IKEA-ból berendezett ház
némi Woody Allen-es ízt kölcsönöz a produkciónak, de végig az a
benyomásom, hogy valami hiányzik. A rosszindulatú magyarázat szerint
Whedon az adaptáció problémáját egyszerűen megkerülte azzal, hogy a
fekete-fehér mellett döntött, mondván, hogy az kellő elidegenítést és
ironikus felhangot biztosít ahhoz, hogy a néző ne tegye fel a következő
kellemetlen kérdést: érdemes egyáltalán Shakespeare-bohózatból filmet
forgatni?
Ráadásul ez valahogy nem az igazi fekete-fehér. Mintha Jay Hunter
operatőr elfelejtett volna világítani, az arcok néha halványszürkén
olvadnak a háttérbe a belső terekbe, a nappali vagy a könyvtárszoba fala
előtt (még szerencse, hogy van egy-két sötét Billy-polc). Nincs
kontraszt, nincs átgondolva ez az egész - illetve biztos vagyok benne,
hogy van mögötte koncepció, de a végeredmény olyan, mint amikor az olcsó
digitális fényképezőn valaki fekete-fehérre állítja az üzemmódot.
Ez a film valószínűleg jobb lett volna színesben, hatásosabbak lettek
volna a klasszikus szövegek például a banki középvezetőnek kinéző
Leonato (Messina kormányzója - Clark Gregg) szájából. Vagyis lehetett
volna az egész tökösebben giccses. Egy kiváló jelenet mégis akad a sok
nagyon-nagyon átlagos körül. Egy buli reggelén vagyunk, az ifjú Claudio
úszószemüvegben pancsol a feszített víztükrű medencében, kezében az
elmaradhatatlan koktélospohár. Nem véletlenül ez került a plakátra.
A jóindulatú változat szerint a fekete-fehérrel Whedon a klasszikus
hollywoodi romantikus vígjátékokra utal, és ha a néző hagyja magát
sodortatni Beatrice és Benedetto (Amy Acker és Alexis Denisof)
szópárbajain, akkor remekül szórakozhat. Végül is semmilyen nagy baj
nincs ezzel a művel, az utolsó harminc percre minden hatáselem
helyrerázódik. Galagonya és Bunkós, a két őr figuráját csetlő-botló
rendőrökre gyúrni át az egyik legjobb rendezői fogás, amiért rendkívül
hálás volt a kolozsvári TIFF filmfesztivál közönsége.
Amíg a Bosszúállók-ról azt írtuk, hogy "fantasztikusan sikerült popcornmozi", most nem tudunk ennyire pazarlóan bánni a jelzőkkel. A 2012-es Sok hűhó semmiért első randis filmként talán túlzás, és nem is vetítik a magyar mozik, de az ötödiken már érdemes bevetni.
- - - - - - - - - - - - - - -
A Sok hűhó semmiért-et a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.
0 Megjegyzések