Szentendre belvárosa a frissen felhúzott mobilgát mögött éli szokott életét. A régi gát tetején azonban egyre több a fényképezőgépes ember, alakul a katasztrófaturizmus. A szentendrei Pap-sziget üdülőit már evakuálták, az elkeseredett kempinges az utolsó holmikat pakolja ki.
A szentendrei városközpontot védő vadonatúj mobilgátat felhúzták, a
maximális magasságot jelentő utolsó elemeket szerda délután helyezik be.
Ötven centivel magasabb lesz, mint a várható vízszint, mondja
magabiztosan az egyik épp ebédelő munkás, amikor kedden kora délután ott
járunk. Most egyelőre legalább 3 méterre a vízszint fölé magasodik.
Ugye, még lesz nagyobb?
A
mobilgát déli végénél megmaradt a régi töltés most azon sétálgatnak az
emberek. „Még nőhet a víz, ugye?” – kérdezi kissé ijedt hangon egy
idősebb hölgy, aki fényképezőgéppel a kezében sétálgat a töltés tetején
(ijedtsége láthatóan inkább annak szól, hogy lesz-e még jobb fotótéma).
Hétágra süt a nap, öltönyös kamaszok
kacsáznak a gát tetejéről, babakocsis anyukák sétálgatnak. Sokan
nézelődnek, minden harmadik embernél fényképezőgép.
Általános
vélemény, hogy a mobilgát bírni fogja a bemutatkozó előadást. Inkább
arról bontakozik ki kisebb vita, hogy kinek mennyire tetszik ez „a ronda
alumíniumfal”. Végül egy férfi azzal zárja le a vitát, hogy „ha bírja,
akkor ilyen lesz a Rómain is”.
A szürkén csillogó gátfal biztonságában
nyitva vannak a vendéglátóhelyek. Utcafronti teraszaikon üresek az
asztalok, csak néhány vendég esik be. Az egyik hely pincére szerint az
árvíz idejére megnőhet a forgalom a katasztrófaturisták miatt.
BMW, piros kisgatya
Hacsak
nem lesz valami gebasz, és nem zárják le a területet. Sokan kételkednek
benne, hogy elég lesz a mobilgát magassága a rekord árvízszint ellen.
„Reméljük, nem fog a tetején kilötybölődni” – foglalja össze az
általános várakozásokat a pincér.
Már épp indulnánk, amikor
begördül a vendéglő elé egy BMW, kiugrik belőle egy fehér ujjatlan pólót
és piros kisgatyát viselő férfi, és odaszól a markoló árnyékában hűsölő
melósoknak (majd nyomban el is hajt): „oda üljetek le, és várjátok a
vizet”. Leülnek, várnak.
Utunk innen a legmélyebben fekvő
szentendrei terület, a Pap-sziget felé visz. Az átívelő fahíd már
majdnem víz alatt van, a kemping főbejáratánál egy ember virágosládákat
pakol egy kocsira. A tucatnyi üdülőház-tulajdonos már túlnyomórészt
elhagyta a szigetet a hatósági felszólítás után. A kis nyári gáttal
védett kempingben azonban még pakolnak
A rakodóember rátelefonál a főnökre, hogy
itt a sajtó, jöjjön nyilatkozni. Mészáros János, a kemping tulaja
előkerül, arcán fájdalmas kifejezés: épp kezdett volna beindulni a
szezon, mikor jött a levél az evakuálásról. „Három napja mást se
csinálunk, csak rakodunk. Első nap még 7,50-es árvizet mondtak,
kipakoltunk mindent olyan magasra, hogy ne érje a víz. Aztán kiderült,
hogy 8,50 sőt 9 méter is lehet az árvízszint, most pakolunk feljebb, a
tetőkre”.
Bemegyünk a kempingbe, ahol már áramtalanított az ELMŰ.
Mészáros kérésünkre, hogy mutassa magán, milyen magasra csap az árvíz,
feláll az egyik pavilon mellé egy székre, és a feje fölé emeli a kezét.
"2006-ban ennyi volt, most még magasabb lesz.", teszi hozzá. Több
tízmilliós kárra számít, a biztosító persze nem fizet.
"A
globális felmelegedés nem vicc", mondja – már egykori földrajztanári
minőségében – Mészáros János. Jobban fel kellene készülni, mert egyszer
Budapestet is elviszi az árvíz, jósolja sötéten. "Kotorni kellene a Duna
medrét, nagy víztározókat kialakítani. A Pap-szigeten az segítene, ha
feltöltenék magasabbra a szintjét.", sorolja a tennivalókat.
Beljebb
hatolunk, és megszemléljük az előkészületeket. A kemping épületeinek
ablakait mind le kellett szedni, ne nyomja be őket a víz. A fahulladékot
elégetik, ne sodorja el a víz. A területet kisebb árvizek ellen jól
védő nyári gát veszi körül, ami a nagyobb árvizeknél is időt ad a
védekezésre. A gáton állvány, azon lefóliázott biliárdasztal áll. "Ez a
magasság kevés lesz", mondja Mészáros, "fel kell raknunk a tetőre, ha
tudjuk". Ellenkező esetben a biliárdasztal hajózik majd le a szerbeknek
ajándékba.
A strandmedence üres, eltekintve az alján összegyűlt
talajvíztől, ami már a jelenlegi dunai szintet jelzi. A medencén alul
lyuk van, hogy az emelkedő talajvíz be tudjon hatolni, mert egyébként
felemelné talpazatostul az egész medencét.
A kemping végénél átmegyünk a sziget kis
utcáját lezáró gáthoz. Az utca már víz alatt van. A távolban néhány
ember gumicsizmában gázol a vízben, Mészáros kiáltására
visszaintegetnek. A legutolsó mozgatható értékeiket viszik el az üdülő
házukból, mentik, ami még menthető.
A kempingtulajdonos még
elvisz minket kocsival a mobilgát északi végéhez, és mutatja, hogy
szerinte hol lesznek Szentendre gyenge pontjai az árvízkor (például az
egyik visszaduzzadó csatornánál). Ott elbúcsúzunk.
Épp indulnánk
hazafelé, amikor gát végéhez begördül egy fehér kisbusz. Kiömlik belőle
egy tucatnyi fényképezőgépes turista. Katasztrófaturisták? - kérdezem
tőlük. A legközelebb álló egy japán férfi, azt mondja, hogy nem érti mit
kérdezek. A buszsofőr válaszol végül, hogy ez egy szokásos
Dunakanyar-túra. Némi extrával.
0 Megjegyzések