A PLoS ONE tudományos folyóiratban szerdán ismertetett
alapelvek azonosak a természetvédelmi szervezet által a kihalással fenyegetett
fajokról összeállított vörös listáéval, amelyet a világszövetség még 1948-ban
hozott létre.
A fajok és az ökoszisztémák vörös listája együtt egy jóval
átfogóbb képet ad a környezet állapotáról és a biodiverzitásról, mint
külön-külön - közölte David Keith, az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetem
professzora, a tudományos folyóiratban közzétett tanulmány vezető szerzője.
Az ökoszisztémák vörös listája a biodiverzitás, a fajok
élőhelyeinek magas szintjére összpontosít, csakúgy mint azok kölcsönhatásaira
és az egymástól való függőségekre, köztük a élelmiszerhálóra. Ezeket a
szempontokat nehéz megítélni az egyes fajok helyzetének vörös listás értékelése
alapjának - magyarázta Keith.
Az általa vezetett nemzetközi kutatócsoport 20 esettanulmány
alapján alakította ki az új vörös lista feltételrendszerét, amely
"leltárba veszi" a Föld különböző ökoszisztémáinak egészségi
állapotát. A veszélyeztetettség szintjét illetően a listán a következő
kategóriák szerepelnek: súlyosan veszélyeztetett, veszélyeztetett, sebezhető és
nem fenyegetett.
A vizsgált 20 ökoszisztéma közül a kutatók a legsúlyosabban
veszélyeztetettnek találták a Szibériában lévő Aral-tavat, amelynek
vízkészletét leapasztotta egy hatalmas öntözési program, a térséget sújtó
szárazságok és környezetszennyezés, a tó ökoszisztémája teljesen összeomlott.
A csoport idén fogja hivatalosan az IUCN vezetése elé
terjeszteni az új vörös listát. Az ökoszisztémák helyzetének globális leltára
teljesen 2025-re készülhet el.
Forrás: informed.hu
0 Megjegyzések