Új év, új szerelem: Egy kapcsolat számos szakaszon megy keresztül az első szemkontaktustól a „szeretlek” kimondásáig. Vannak, akik rutinosnak gondolják magukat, és komplett forgatókönyvvel rendelkeznek arra nézve, hogyan is kezeljék a kezdődő szerelmet, s olyanok is, akik minden esetben a spontán rögtönzésre esküsznek.

Az első találkozás, az első szavak, majd az első randi – teljesen mindegy, hogy milyen gyorsan követik egymást az események – mind-mind mérföldkőnek számítanak egy kezdődő párkapcsolat esetében. A szerelem – mint tudjuk mindent legyőző – ereje és érzése semmilyen más állapothoz nem hasonlítható, de mégis vannak olyan tényezők is, amelyeket a lila ködben egyáltalán nem érzünk, csak az érzés, és Ő van.

A megismerkedéstől a meghitt bizalomig számos buktatón megy át a kapcsolat, s a kezdeti lángolás után a szürke hétköznapokkal is meg kell küzdenie, a résztvevőknek számos kompromisszumot kötni kell ahhoz, hogy egy biztos alapon lévő harmonikus párkapcsolat legyen a „végeredmény”.

Tény, hogy nincs olyan recept, amely általánosan, minden esetre érvényesen részletezné, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy a párkapcsolat működjön. A barátnők és barátok tanácsa mellett érdemes Nicole Schiller-Köble, a párkapcsolatok és a szingli lét szakértő német pszichológusának következő tanácsait megfontolni:

1. Elvárások

Ne félj nyíltan beszélni érzéseidről és vágyaidról, s ha kell, mutass kezdeményező készséget e téren. Utóbbit főleg azoknak a nőknek ajánlatos megszívlelni, akik amúgy is tudják magukról, hogy kevésbé kezdeményeznek, hanem a partnerüktől várnak mindent.

2. Légy figyelmes hallgatóközönség!

A kezdeti nagy, ismerkedős beszélgetések során ne szégyellj a részletek után is érdeklődni, ha valami felkeltette az érdeklődésedet. Kitérhetsz különleges tulajdonságokra vagy akár a szokásokra is: „A színházat általában nem szereted, vagy csak az operákkal szemben vannak fenntartásaid?”. Az idő előrehaladtával és a kérdések elmélyülésével nem csak partneredet ismerheted meg még jobban, hanem ezáltal te is egyre magabiztosabbá válsz.

3. Kommunikatív megközelítés

Ha egy, a pasid által felhozott témát oda nem illőnek, vagy túl korainak találsz, add azt partnered tudtára. Ugyanakkor fordított helyzetben, ha esetleg te hozakodsz elő hasonlóval, te se vedd rossz néven, ha kitér a válaszadás elől, vagy témát vált.

4. A sípszó után…

Sok, a párkapcsolatok elején tapasztalható probléma abból adódik, hogy egyik vagy másik fél nem veszi fel a telefonját, holott előtte egyáltalán nem volt szó arról, hogy valami fontos dolog miatt nem lesz elérhető. Ilyen esetekben – ha már mindenképp üzenni akarsz a hangpostáján – maximum egy (és ne tíz) üzenetet hagyj. Emellett annak hangvétele sem ajánlott, hogy indulatosra sikeredjen, hiszen ha az első felindulás eltűnik, akkor sincs lehetőségünk a törlésre.

5. Légy elfogulatlan

Ne lovalld bele magad negatív értelmezésekbe, ha partnered valamire nem az általad várt módon reagál. Kérdezd meg inkább (barátságosan) az okokról. Kommunikációval majd’ minden félreértést tisztázni lehet.

6. Keresd a kompromisszumokat

Ha azt veszed észre, hogy egyik javaslatoddal, kéréseddel sarokba szorítottad a pasidat, keress olyan megoldást, amely mindkettőtöknek megfelelő. Ha valamivel nem értesz egyet, akkor se vágd rá egyből a rideg „nem”-et, hanem hozakodj elő egy, a számodra is megfelelő verzióval.

7. Sztorik az ex(ek)ről

Kerüld az exbarátokról való sztorizgatást – legyen az a volt baráttal kapcsolatos negatív, vagy akár pozitív hangvételű. Ha túl gyakran hozod elő az ex szellemét, a jelenlegi pasid számára állítasz egy gondolatbeli mércét. Mindenféle összehasonlítgatás és jogtalan elvárás a párkapcsolat kárára válik.

8. Bemutatás a baráti körnek

Adj párodnak elegendő időt arra, hogy fokozatosan ismerhesse meg barátaidat és családodat. Az első találkozások sokak számára túl sok feszültséget jelentenek, mivel ezek a szituációk számos bizonytalansági tényezőt hordozhatnak magukban. Ajánlatos tehát fokozatosan adagolni, és nem egyből a pasid nyakába akasztani…

9. Közelség vs. távolság

Nem egyszerű, de mégis meg kell találnod a közelség és távolság egészséges egyensúlyát. A kezdeti kapcsolat számára különösen nagy fontosságú a testi közelség és intimitás, arra mégis nagyon fontos figyelni, hogy a külvilágtól – a barátoktól, barátnőktől – ne szigeteljétek el magatokat teljesen.

10. Ne sie(tte)ss!


Ne beszélj idejekorán szerelemről, hanem – akármennyire is nehéz – legalább egyik lábaddal állj a Földön, s hagyd, hogy párod is érzelmileg ugyanazt érezze, amit te, mielőtt a „szeretlek” elhangzik.