A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük. Az újburgonyát alaposan
megmossuk, ha kell, megkapargatjuk, de ha a leírtak szerint készítjük el, nem
szükséges eltávolítani a héját. Az újburgonyát összeforgatjuk négy evőkanál,
jól megsózott olajjal, és sütőlemezen elterítve a sütőben harmincöt perc alatt
megsütjük.
A húst a hártyájától megtisztítjuk, megmossuk, egy centis
szeletekre vágjuk. A zöldhagymát megtisztítjuk, a fehér részét levágjuk,
felkarikázzuk. A hagyma zöldjét kirojtozzuk, azaz bevagdossuk, és jeges vízbe
tesszük. Ettől szépen szétnyílik. Az epret jól megmossuk, megtisztítjuk,
konyhai papírkendőn lecsepegtetjük, cikkekre vágjuk. A petrezselymet
leöblítjük, szárazra rázzuk, és felaprítjuk.
Mélyebb serpenyőben, zsiradék nélkül kissé megpirítjuk a
mákot. Azonnal tányérra borítjuk, kihűtjük. A ketchupot, a mézet, a mustárt, a
paprikakrémet, a bort és a mákot összekeverjük.
A már használt serpenyőben felforrósítjuk a maradék olajat,
és a hússzeletek mindkét oldalát négy-öt perc alatt pirosra sütjük rajta.
Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zöldhagymát, összeforgatjuk. Felöntjük a
fűszeres szósszal, összeforraljuk, hozzáadjuk az epret és a petrezselymet,
ezzel is éppen csak összemelegítjük. A sült újkrumplival, a hagymarózsával
frissen-forrón tálaljuk.
602 kcal/adag
Tipp:
Az eper tisztítására oda kell figyelni. Először mossuk meg
alaposan, de ne áztassuk. Csak ezután távolítsuk el a zöld csumáját. Így
elkerülhetjük, hogy megszívja magát vízzel.
Forrás: stop.hu
0 Megjegyzések