A zeller szár is, gumó is lehet. A szárzeller létezik fehér és zöld változatban, nálunk általában ez utóbbi kapható. Erős, markáns íze van. Fanyarsága és ropogós állaga miatt elsősorban salátafélékbe, levesekhez, töltelékekhez használják, de nyersen is kiváló.

A zellergumó íze hasonlít a szárzellerére, de kevésbé markáns. Húsa fényre érzékeny, könnyen színeződik, ettől citromlével meglocsolva óvhatjuk meg. Elsősorban főzve fogyasztjuk.

Íme, néhány ötlet az elkészítésükhöz.

Tejszínes zellerleves
A felaprított szárzellert zöldséglevesben megfőzzük, majd összeturmixoljuk, sóval, borssal ízesítjük. Hozzáöntünk ízlés szerint főzőtejszínt és készre főzzük. Fokhagymás croutonnal (kenyérkockákkal) és reszelt sajttal tálaljuk.

Zelleres sertéshús
A felaprított szárzellert zöldséglevesben megfőzzük, leszűrjük, félretesszük. Vöröshagymát olajban megpirítunk, felkockázott sertéshúst kevés vízzel puhára párolunk benne. Ha majdnem kész, hozzáadjuk a zellert, sózzuk, borsozzuk és összefőzzük. Ne kevergessük, inkább rázogassuk a serpenyőt! Ha kész, kevés citromlével megbolondítjuk.

Zelleres ital
Két kimagozott almát, három sárgarépát, egy zellerszárat átengedünk a gyümölcsprésen, és hidegen elfogyasztjuk. Ha kevés ánizslikőrt öntünk hozzá, izgalmas alkoholos koktélt kapunk.

Rakott zeller
A felaprított szárzellert sós vízben félig megfőzzük, majd leszűrjük. Kiolajozott hőálló tálat megszórunk zsemlemorzsával. Megrakjuk egy réteg főtt zellerrel. Újra zsemlemorzsát szórunk rá, majd bevonjuk reszelt sajttal és kevés tejföllel, sózzuk, borsozzuk. Egy réteg zellerrel ismét beborítjuk. A tetejére borssal ízesített sajtos besamelmártást öntünk, és a sütőben pirosra sütjük.

Töltött zellerszár
A megtisztított szárzellert 8-10 cm-es darabokra vágjuk. Krémsajtot sóval, borssal, fűszerpaprikával, Worcestershire szósszal és kevés majonézzel kikeverünk és a zellerszárakba töltjük. A tetejét megszórjuk kevés fűszerpaprikával. Behűtve, friss kiflivel tálaljuk.

Majonézes zellersaláta
A zellergumót megtisztítjuk. Enyhén sós, citromos vízben kissé ropogósra főzzük, leszűrjük, csíkokra vágjuk. Majonézt sóval, citromlével, porcukorral, finomra vágott petrezselyemmel és tárkonylevéllel ízesítünk, és a zellerre csurgatjuk. Behűtve tálaljuk.

Mandulás zellersaláta
Megtisztított zellert és sárgarépát gyufaszálnyi csíkokra vágunk. Összekeverjük apróra vágott almakockákkal és kevés mandulaforgáccsal. Tartármártásba forgatva kínáljuk.

Zelleres szendvics
A zellergumót megtisztítjuk, metéltre vágjuk, citromos, sós vízben roppanósra főzzük, majd kihűlés után tartármártásba keverjük. Felszeletelünk egy bagettet és a szeleteket megkenjük vajjal. Minden kenyérszeletre egy evőkanálnyi mártást simítunk. A kenyér egyik felére vékonyra metélt csirkemellet, a másikra főtt tojásszeleteket helyezünk.

Zelleres hal
A zellergumót megtisztítjuk, citromos sós vízben roppanósra főzzük, majd nagyon apró kockákra vágjuk. Összekeverjük reszelt vöröshagymával és szobahőmérsékletű vajjal. Halszeleteket tepsibe fektetünk. Elkenjük rajtuk a zelleres vajat. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint kevés chilipaprikával is megszórhatjuk. Alufóliával lefedve, forró sütőben húsz perc alatt megsütjük.

Zellerérmék bundában
A megtisztított zellert vékony érmékre vágjuk és kevés sós vízben csak annyira főzzük meg, hogy még roppanjon. Konyharuhán terítve megszárítjuk, fűszerezzük és sűrű palacsintatésztába mártjuk. Forró olajban megsütjük. Paprikás-borsos tejföllel tálaljuk.
Tipp: ha a zellert hajszálvékonyra vágtuk, nem szükséges előre megfőzni.

Forrás: stop.hu