Egy brit felmérés szerint a túlsúlyos felnőttek jelentős része alulbecsli elhízottsága mértékét. A többség hamarabb minősít más embert túlsúlyosnak, mint saját magát.

Az elhízottak 6% gondolja úgy, hogy tényleg el van hízva

A YouGov kutatóközpont mintegy 2000 válaszadó bevonásával készült vizsgálata szerint a testtömeg index alapján túlsúlyosnak minősülő felnőttek alig hat százaléka gondolja úgy, hogy valóban elhízottnak tekinthető. A megkérdezettek kétharmada ezzel szemben alábecsüli súlyproblémája mértékét, és előbb minősít másokat elhízottnak, mint saját magát.

Mégis, mindenki fogyókúrázni szeretne

Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a Slimming World megbízásából készült lekérdezés szerint a brit fogyasztók 70 százaléka szeretne fogyni, amely arány a túlsúlyos kategóriába eső válaszadók esetében 95 százalékos. Utóbbiak esetében háromból egy válaszadó nyilatkozott úgy, testsúlya központi kérdés életében, emiatt ugyanis gyakran szégyenkezik, zavartan és kellemetlenül érzi magát.

Drámai növekedés az elhízottak arányában

A felmérés egyes eredményei alátámasztják a szintén a közelmúltban megjelent Bupa Health Pulse kutatás adatait, amely szerint tízből négy elhízott brit véli úgy, testsúlya ideális és egészséges mértékű. Ez az adat a szakértők szerint arra utal, hogy a helyiek kevéssé vannak tisztában azzal, az ideálistól eltérő testsúly milyen egészségügyi kockázatokat jelent.

Az egészségügyi szakértők szerint az elhízás Nagy-Britanniában is egyre drámaibb mértéket ölt. Kormányzati adatok a brit felnőttek hatvan, a 10-11 éves gyerekek mintegy harmada túlsúlyos. A The Lancet egészségügyi szaklap szerint a szigetországban 2030-ra elérheti a 11 milliót az elhízott britek aránya, akik testtömeg indexe meghaladja a 30 BMI pontot. Viszonyításul: az ideális indexszám 18,5-25 pont között mozog.

Forrás: patikamagazin.hu