Sokféle okot lehet találni arra, hogy miért érdemes a
kertünkben egy kis természetes tavat kialakítani. Nincs még egy kerti elem,
mely ennyire dekoratív és élő lenne, mint a kerti tó, ahol a parton szitakötők
és molnárkák nyüzsögnek a tarka parti virágok között.
A víztükröt nézve szabadon kalandozhatnak a gondolataink,
vagy testközelből tapasztalhatjuk meg az állatok és növények együttműködését.
Emellett pedig egy értékes élővilágot hozunk létre, mely egy kicsit pótolja azt
a sok vízi élőhelyet, melyet az utóbbi évtizedekben a szabad természetben
betemettek. Ilyen egyszerűen lehet egy darabka természetet teremteni a
kertünkben!
Állatbarát tó
A modern anyagoknak köszönhetően még sosem volt ilyen
egyszerű kerti tavat létesíteni. Minél nagyobb méretű a tó, annál
természetesebbnek hat. A nagyobb kerti tavakban ráadásul stabilabb a víz
hőmérséklete, ami kedvező az állatok és a növények számára. De azért túl nagy
se legyen – a kert egyharmadánál ne foglaljon el több helyet. Már megépítésekor
ügyeljünk arra, hogy partjai finoman lejtsenek a víz felé. A tóba esett sünök
és egyéb állatok ugyanis csak így tudnak újra kimászni.
A legszebb tóparti növények
A mocsár- és partrész beültetésére szinte az összes nálunk
honos vízi- és mocsári növény alkalmas. A vízinövények sztárja a tavirózsa. A
legjobban a nyugodt, napos vizeken fejlődik. Hagyjunk a parton egy szabad
helyet, amit nem ültetünk be: szívesen napoznak ott a szitakötők, a pillangók,
és a madarak leszállnak, hogy igyanak. A kétéltűek, a vízirovarok és az egyéb
állatok maguktól megtelepszenek a tavunkban. Csak várnunk kell.
Milyen halat?
Ha fontosnak tartjuk a halakat is, mondjunk le az
aranyhalakról és a koi pontyokról, és válasszunk helyettük hazai halfajtákat,
például szivárványos öklét, fürge csellét vagy kurta baingot. A víz megfelelő
oxigénellátásáról a víz alatti növények gondoskodnak, pl. a mocsárhúr
(Callitriche), a süllőhínár (Myriophyllum) és a nagy víziboglárka (Ranunculus
aquatilis), melyek között a víziállatok is remek búvóhelyeket találnak.
Vízi játékok
Egyszerre dekoratív és megnyugtató hatású az élő víz egy
forráskőben vagy egy vízköpőben. Ezzel akár egy ülőhelyet is érdekesebbé
tehetünk. Amennyiben a kertünk domboldalon található, egy patakot is
kialakíthatunk, melynek vize több kis lépcsőn át vízesésekben csörgedezik le.
Cikkünk a Sziget kiadó gondozásában megjelent Természetes
kert című könyvből közölt részletet.
A könyv 10 fejezete 35 lépésben mutatja be, hogyan
teremthetünk magunk körül szép fokozatosan egy természetes kertet. Néhány példa
az ötletekből: a nyírt gyep helyett alakítsunk ki egy darab rétet; a műtrágyák
helyett inkább saját komposztunkat használjuk; a környékünkön hozzáférhető
anyagokból építsünk kőfalat; a magas ágyásokból, vegyes kultúrákból vagy
közvetlen a fáról szüreteljük a termést; az állatok számára létesítsünk
rőzsehalmot; méhtöltőállomást és denevérvillát. Jutalmul három dolgot kapunk:
pihenést, élményeket és egy természetbarát teret.
Forrás: nlcafe.hu
0 Megjegyzések