A 31 éves Bobbi Harris barátnőjével, Tinával utazott
Mexikóba, hogy kipihentjék magukat. Az egyik este azonban valami furát érzett a
lábánál az ágyban, mintha megcsípték volna: „Lehúztam a takarót, és rájöttem,
egy pók csípett meg.”
„Óriási volt. Rémesen hosszú, vékony lábai voltak –
iszonyatosan félek a pókoktól. Kikészültem. A kórházba siettem, ahol injekciót
kaptam. Nagyon meg voltam rémülve.”
A 25 éves Tina vadászta le a fenevadat, szakértők szerint
szervi zavarokat okozhat a csípése. Nem is csoda, hiszen a helye teljesen
eldeformálódott, a méreg már elkezdte enni a férfi húsát.
„Amikor levettem a kötést, el sem tudtam hinni. Undorító, zöld
daganat volt a lábamon, állandóan törölgetnem kellett. A csontomig láttam a
húsom.”
Bobbi egy hónapig nem mehet dolgozni, valamint lábán is egy
hatalmas seb maradt majd, de szerencsére a bőre már elkezdett visszanőni.
Állítása szerint ez az a nyaralás, amit sosem felejt el.
Forrás: starity.hu
0 Megjegyzések