Vannak helyzetek, amikor a fogyókúra nem a rosszul megválasztott diétán, vagy a bután összeállított mozgásprogramon bukik el, hanem a diétázó fejében. Milyen csapdákra kell felkészülni?

„Álmodozás az élet megrontója”

A fogyókúra könnyen megbukhat az álmodozáson. És itt most nem arra kell gondolni, hogy ha sokat sóvárog valaki a csokoládétorta iránt.

Kutatások szerint, ha valaki túl sokat álmodozik arról, hogy micsoda nagy és jó dolog elérni egy adott célt, ám ezt még a cél elérése előtt teszi, akkor nagy eséllyel lesz bukta a vállalkozásból. Nem érdemes tehát a boltokban a két számmal kisebb ruhák között nézelődni, álmodozni a jobb, kiegyensúlyozottabb közérzetről, a jobb megjelenésről, és szexibb derékról, mert mind-mind a fogyókúra kudarcát vetítik előre. Sőt, a felmérések azt mutatják, hogy minél negatívabbak az adott cél elérésével kapcsolatos fantazmagóriák, annál biztosabb a siker.

Halogatás

Egy tanulmányban pincéreket vizsgáltak: azt találták, hogy csak azokra a megrendelésekre emlékeznek a pincérek, amiket még nem rendeztek el. A kiszolgált, fizetett vendégek rendelési listája kitörlődött a memóriájukból.

Tehát, a fogyókúrát, életmódváltást nem érdemes halogatni, mert akkor folyton kiesik az emlékezetből. Bárhol, bármikor, de el kell kezdeni, hogy ne felejtődjön el.

Nem az eredményen, hanem a folyamaton legyen a hangsúly

Napi méreckedés, türelmetlen pillantások a számlálón… Vajon sikerült eredményt elérni? Hány kilóban mérik ezt a sikert?

Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy alulbecsüljük, mennyit kell tenni egy adott cél érdekében: vagyis azt hisszük, hogy minden simán fog menni, pedig általában nem megy simán. Ha arra gondolunk, hogy milyen folyamatokkal érhetjük el a célt, akkor az segít arra összpontosítani, hogy mit kell tenni a cél eléréséhez.

Ha már lúd, legyen kövér, azaz kisiklások kezelése

Ha túlságosan merevek a szabályok, amelyeket az adott cél eléréséért fektettünk le, akkor könnyen kisiklik a terv. Egy kísérletben diétázó és nem diétázó résztvevőket hívtak meg. Egy-egy szelet pizzát kaptak (súlyra mindenki pont ugyanakkora szeletet kapott, ám látszatra voltak köztük olyanok, amik sokkal nagyobbaknak tűntek). Miután elfogyasztották a pizzát, akkor arra kérték őket, hogy teszteljenek édességeket. Az édességek tesztelésekor a kísérletvezetők azt figyelték, hogy ki mennyit eszik az édességből. Az eredmény: azok a diétázók, akik azt hitték, hogy sokkal nagyobb szelet pizzát kaptak, azok kétszer annyi kekszet ettek, mint azok, akik egyáltalán nem is fogyókúráztak.

Kisiklások elkerülésére érdemes a tiltó parancsokat inkább elérendő célirányokká változtatni. Szóval, a fókusz ne azon legyen, hogy nem szabad édességet enni, hanem azon, hogy mennyi napot sikerült kibírni egészséges ételekkel, édesség nélkül, vagy az adott kalóriahatárokon belül.

Túl elnagyolt, vagy lehetetlen célok

Egy hét alatt 6 kiló fogyás – nos, megoldani meg lehet, de egyáltalán nem tesz jót a testnek és a léleknek a sanyargatás. De a túl elnagyoltan megfogalmazott cél is rejt magában buktatókat.
Egy tanulmány arra mutatott rá, hogy azok a diétázók, akik azt a feladatot kapták, hogy csökkentsék az elfogyasztott ételek mennyiségét, sokkal kevésbé voltak sikeresek, mint azok a fogyókúrázók, akik ennél sokkal részletesebb feladatlistát kaptak.

Tehát, ha cél nem csak úgy lóg a levegőben, hanem van egy részletesebb, részcélokból álló lista, akkor sokkal könnyebb betartani őket. Ám nem szabad, hogy a részcélokban elvesszen a kitűzött cél.

Forrás: patikamagazin.hu