A spárga fogyasztása a magyar étkezési szokásokban kevéssé jellemző, holott igencsak kiemelkedő élettani hatásokkal rendelkezik, és rendkívül ízletes ételek is készíthetők belőle, melyet alábbi receptjeink is bizonyítani tudnak.

Bár a tavaszi méregtelenítések ideje már lejárt, a bikiniszezonra sokan most próbálják formába hozni magukat, és ebben a spárga igazán jó társuk lehet. Mivel rost- és víztartalma magas, viszont kevés kalóriát tartalmaz, és méregtelenítő hatású is, rendszeres fogyasztásával rövid idő alatt remek formába hozhatjuk magunkat. De érdemes magas C-vitamin- és karotintartalma miatt is fogyasztani. Utóbbi ráadásul még a barnulást is segíti. A kalcium, a foszfor, a vas és a kálium is nagy mennyiségben megtalálható benne, így valóban hasznos és tápanyagokban gazdag alapanyag lehet a konyhában. De ennyi dicséret után jöjjenek végre a receptek!

Mandulás spárgakrémleves

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg zöldspárga, fás részeitől megtisztítva, szára karikákra vágva
20 dkg újburgonya, vékony karikákra vágva
1 mokkáskanál só
6-8 dl víz
10 dkg mandulastift
A zöldspárga zsenge fejét, és levesbetétnek félretesszük. A felkarikázott spárgát és újburgonyát sós vízben puhára főzzük. Merülőmixerrel simára turmixoljuk, leveses csészékbe merjük, a két-három darabra vágott zsenge hajtáscsúcsokat elosztjuk rajtuk, és a mandulával meghintjük.

Zöldspárga parajágyon fetakrémmel

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg zsenge parajlevél
50 dkg zöldspárga, szárvégeitől megtisztítva
15 dkg morzsolt fetasajt
2 dl natúr joghurt vagy szójajoghurt
1 gerezd zúzott fokhagyma
fél citrom frissen facsart leve
1 kiskanál nyírfacukor
néhány apró bazsalikom- vagy mentalevél a díszítéshez
Egy nagy tálat a parajlevelekkel kibéleljük. A spárgát forró vízgőzben 3 percig pároljuk, és a parajágyra tesszük. A fetasajtot a joghurttal, a fokhagymával, a citromlével és a nyírfacukorral turmixoljuk, majd a zöldségekre locsoljuk. Bazsalikom- vagy mentalevéllel díszítve frissen tálaljuk.

Újburgonya-saláta zöldspárgával

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg zöldspárga, megtisztítva és darabokra vágva
30 dkg főtt, apró újburgonya
frissen őrölt fekete bors
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 evőkanál balzsamecet
20 dkg főtt, füstölt parasztsonka, apró kockákra vágva
1 csokor zöldpetrezselyem, finomra aprítva
A spárgát enyhén sós, cukros vízben félpuhára pároljuk. A párolásnál ügyeljünk, hogy szép, élénkzöld színe megmaradjon, és egy kicsit még roppanós legyen. Az újburgonyát és a spárgát tálba tesszük, sóval, borssal ízesítjük, az olíva olajjal és a balzsamecettel meglocsoljuk, majd lazán összeforgatjuk. A sonkát és a petrezselymet a tetejére szórjuk, és máris tálaljuk.

Forrás: hazipatika.com