A legkülönbözőbb növénycsoportokban találhatunk olyan fajokat, amelyek egyedeinek élettartalma igen rövid. A növényökológia tudománya ezeket az egyéves életformatípusba sorolja, de az ilyen igen gyors életciklusú fajok egyedei sokszor csak pár hétig vagy hónapig élnek.

Legnagyobb számban olyan termőhelyeken találhatók, a növényi élethez szükséges környezeti feltételek némelyike, legtöbbször a számukra felvehető víz, csak rövid ideig áll rendelkezésre. A félsivatagban, sivatagban, a tartósan száraz nyarú területeken bőven lehet találni ilyen efemer-nek nevezett növényeket.

Magok formájában vészelik át a számukra kedvezőtlen, akár több évig vagy évtizedig tartó időszakot. A megfelelő időszakban a magok rendkívül gyorsan csíráznak és a növények fejlődésnek indulnak. Nálunk ez elsősorban az őszi esők megérkezését követően vagy a tavaszi hóolvadás után következik be. Ezek a növények igencsak igyekeznek a virágzással és a terméséréssel. A nyári aszály beálltakor, nálunk akár már májusban, már csak érett magjaik hordozzák az életet, a növények ekkorra elszáradnak, sokszor már meg sem találjuk őket.

A hazai száraz gyepekben ilyen életmódot folytató, igen rövid életű növények például az apró kőtörőfű, a kakukk homokhúr, a ködvirág, az olocsán, a lúdhúr, több veronika és madárhúr faj.

A szikesen a hóolvadás után ugyan bőven van víz, de nyár elejére kopogósan repedezettre szárad a talaj. A hazai szikeseknek is megvannak a jellegzetes rövid életű növényfajai. Közéjük tartozik a sziki varjúháj. Míg évelő társfajaival többnyire száraz, sziklás vagy homokos termőhelyeken találkozhatunk, addig ez a mindössze 2-5 cm magasra növő, egyéves növényke nálunk elsősorban ürmös szikes-puszták kopár talajfelszínein jelenik meg. Tél végén csírázik, eleinte üde zöld, pozsgás, húsos levelei alig több mint egy hónap alatt megvörösödnek, majd elszáradnak. Április utolsó és május első napjaiban virít, az egyes virágok legfeljebb egy-két napig nyílnak, önmegporzók. Júniusra már termését is beérleli és a növények teljesen elszáradnak.

Természetesen nem csak az éltető víz lehet olyan tényező, amelynek időszakos megléte szabja rövidre a növények életkorát. A mocsarak és vízpartok időről időre elárasztott, majd szárazra kerülő nedves iszapján jellegzetes, törpe termetű és igen rövid életű fajok alkotják az úgynevezett iszapnövényzetet.

E termőhelyeken igen gyorsan, néhány hónap alatt megtelepszenek az évelő mocsári növények, amelyekkel hosszú távon a kistermetű és rövid életű iszapnövények képtelenek versenyre kelni, de megtelepedésük előtt elegendő számukra pár hónap, hogy magot érlelhessenek. Ezért sikeresek itt a különböző látonya fajok, az iszaprojt, az iszapfű és egy sor, kistermetű palkaféle, pl. a henye káka, a barna palka és az iszapsás.

A talajban elfekvő magjaik akár évtizedeken keresztül várják az évelő mocsári vagy vízparti növények pusztulását, ami rendszerint egy igen magas vízszinttel járó elöntés miatt következik be. Magjaik csak fény jelenlétében csíráznak. Az őket érő napsugárzás jelzi számukra, hogy „szabad a pálya”. A legjellegzetesebb és leg-fajgazdagabb iszapnövényzetet hazánkban belvizes szántókon láthatjuk.

Az ember által kialakított szántóföldeken is hasonló stratégia tehet sikeressé bizonyos fajokat. Itt a talaj évről évre történő bolygatása, felszántása nem teszi lehetővé, hogy a fejlődésükhöz több évet igénylő fajok elpusztulhassanak. Azok a rövid életidejű növények viszont, amelyek teljes életciklusukat képesek befejezni vetéstől aratásig, kedvező feltételekre új otthonra lelhetnek itt.

A harasztok legtöbb faja évelő, közöttük kivételesen ritkák a rövid életű fajok. A hazánkban csak néhány éve megtalált kérészpáfrány viszont rászolgál a nevére. Példányai legfeljebb néhány hónapig élnek. Ez a faj a melegebb éghajlatú területeken elterjedt, ahol igen nedvességigényes növénykéi a csapadékos, de fagymentes évszakban jelennek meg. Hazánkban a páfrány növénykék decemberben hajtanak ki, április elejére érik el teljes nagyságukat. Június elejére spórát érlelnek, majd elpusztulnak.

A spórából fejlődő előtelep júniusban és júliusban fotoszintetizál, majd gumószerű képletet hoz létre, amely száraz állapotban vészeli át a nyarat, azután télen kihajt.

Forrás: szepzold.hu