A vezetői engedély megszerzése az a bizonyos szimbolikus pillanat, amikor a felfoghatatlan szabadság bűvkörébe esünk. A távolságok meseszerűen lerövidülnek, végre mi is bekerültünk a felelősségteljes és idegbeteg gépjárművezetők dudáló táborába. No, de lássuk mi az a tíz dolog, amit kerüljünk el kezdő vezetőként!

Sminkelés/ Önmagunk nézegetése 

Kedves lányok, illetve túlbuzgó metroszexualitásban égő fiúk! Igaz, hogy három tükör adott, ami a bűnbeesés kígyójaként csábít arra, hogy a sok felesleges autó helyett inkább magunkat nézegessük. Tudjuk, hogy leírhatatlanul jól nézünk ki, de vezetésünk idején inkább hagyjuk a csomagtartóban mérhetetlen egónkat, és koncentráljunk a minket körülvevő kavalkádra. 

Alaposság

Tény, hogy kezdőként még mindent tökéletesen szeretnénk véghez vinni. Ahogyan azt a gyakorlati oktatáson is tanultuk. A tökéletes kormánytávolság beállítása, fényjelzők, kerekek, rendszámtábla, stb. ellenőrzése. De most inkább bízzunk szakértelmünkben, és lépjünk a gázpedálra! 

Műélvezés

Az a gond velünk, amikor felfedezzük sofőri zsenialitásunkat, hajlamosak vagyunk lazítani a gyeplőn. Ilyenkor jönnek a kocsiban való hangos és katartikus, a rádióval való együtt éneklések, vagy netalán utazótárs hiányában előkerül laptopunk is. Így két piros lámpa között le tudjuk „csekkolni”, mi is történt a Berényi család hétköznapjaiban. 

Meditáció

„Az utat nem látni kell, hanem élvezni.” Aha. Az alfából bétába való eltalálást hagyd meg jógaórára. Vezetés közben próbálj ne arra gondolni, mit fogsz vásárolni a következő fél órában, milyen jó lesz a hercegeddel este, milyen aljas volt a barátnőd, hogy kibeszélt, stb. Az elején kezeld úgy a vezetést, mintha vizsgáznál. Csak itt nagyobb a tét. 


Mütyűrök

Mi nők hajlamosak vagyunk „cukiságokkal” elhalmozni utasterünket. Mert így otthonosabbnak, hangulatosabbnak érezzük a terepet, illetve személyiségünkre formálhatjuk az amúgy tőlünk idegen autót. A bólogató retro kutyát, a tolatást gátoló giga hercegnős matricákat, a plüssöket, az émelyítően édes illatosítókat inkább hagyjuk otthon!

A technika ördöge

Jobb a békesség, ne nyomkodjuk, ne szereljünk extra kiegészítőket a még nem ismert autóba! 

A szülők

Az első pár vezetésnél akár még előnyünk is származhat az aggódó szülők gyülekezetéből, de esetenként nem jönnek jól Anya és Apa gondviselésszerű tanácsai. Már megszoktuk, hogy a szülők mindig mindent és mindenkinél jobban tudnak, miért is lenne ez másként a vezetés területén? De egy idő után, amikor vezetési kultúránk nagyban eltér felmenőinkétől, feszültség és figyelmetlenség alakulhat ki. Fogadjuk el, hogy Édesapánk 30 km/h-nál már legszívesebben négyesbe nyomná fel a sebességfokozatot. Pedig mi azt tanultuk, hogy olyankor kell hármasba felkapcsolni. Az a gond a szülőkkel, hogy türelem szükséges hozzájuk.  

Robotpilóta

Lásd, videó.

Parkolás

Elérkeztünk a vezetés mélypontjához. Beszéljünk a parkolásról! Városi legenda, hogy a nők nem tudnak parkolni. Ez a felismerés biztos, valamelyik hímsoviniszta érzületű nemes lélektől származik, de sajnos ez a tévhit rányomta bélyegét a nők és a parkolás kapcsolatára. A nők valóban nehezebben, diplomatikusan szólva, körültekintőbben parkolnak.  De a segítőkész barátok és rokonok még nagyobb komédiát űznek a parkolás véget nem érő drámájából.

GPS

Az első hónapokban ne ragaszkodjunk görcsösen ahhoz a bizonyos GPS-hez, mert elvonja figyelmünket az útról! Egyszerűbb vezetés előtt konzultálni a bölcsekkel, netalán térképen megnézni a végállomást, netalán előre eltervezni kalandos utunkat. 

Forrás: ertunk.hu