Európai muszlim közösségeknek szállít a vallási elvárásoknak megfelelő pulykahúst a Gallicoop - közölte a Világgazdaság. A szarvasi pulykafeldolgozó cég számára az idei évben az ilyen speciális piacokon való megerősödés az egyik kiemelt cél. 

„A muszlim közösségek által elvárt rituális vágásra megvan az engedélyünk, a pulykák vágása, a test ellenőrzése és minősítése szigorú felügyelet alatt történik” - mondta a VG-nek Erdélyi István. A Gallicoop elnök-vezérigazgatója hozzátette, „ehhez a típusú vágáshoz néhány egyszerű szabályt kell betartani, amely kétségkívül megnöveli a költségeket, de ez az árban is jelentkezik.”

Erdélyi szerint az Európában élő muszlimok jelentik a felvevőpiacot, az áru jelenleg Franciaországba, az ottani muszlim közösségekhez kerül. Jelenleg a Gallicoop hetente 18-20 tonna árut szállít a muszlim vevőknek, ezt a közeljövőben szeretnék heti 40-50 tonnára növelni.

Az elnök-vezérigazgató szerint nem kizárt, hogy a későbbiekben más régiókba, esetleg Európán kívülre, az arab országokba is szállítsanak árut. Ehhez „előbb az európai muszlim közösségeknél kell bizonyítani, ezeket a piacokat kell meggyőzni.”

Míg a halal vágás és húsfeldolgozás már megoldott, Erdélyi szerint a zsidó közösségek érdeklődésére számot tartó kóser eljárás némileg keményebb dió. „A kóser eljárás során sózni kellene a húst, ám az így szennyezett só elhelyezését jelenleg nem tudjuk hatékonyan megoldani, annak megsemmisítése drága.”

A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. meg tudta őrizni piacvezető pozícióját, emellett hatékonyságjavító intézkedéseknek és beruházásoknak köszönhetően a vártnál több tekintetben is növekedést tudott elérni. A baromfiipar meghatározó, 43 százalékos piaci részesedéssel rendelkező vállalata 2012-ben 32,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 4,4 százalékkal haladta meg az előző évit.