Vitathatatlan a lágyan aláomló hosszú tincsek bűvereje, ám ugyanakkor az is igaz, hogy ez a frizura nem feltétlenül a legpraktikusabb megoldás a mindennapokban. A legegyszerűbb egy laza mozdulattal összefogni a tincseket. Ha közben figyelembe vesszük azt is, hogy milyen arcformával rendelkezünk, akkor a végeredmény kifejezetten előnyös lehet a számunkra.




Kerek arc:
Kerek arcforma esetén, minél magasabban van felkötve a haj, annál jobb, mivel így az arc formája hosszabbnak tűnik, azaz kiegyenlítettebbé válik. A lényeg: az arc nyújtása felfelé. Ennek a jegyében bátran lehet tupírozni, magasabban fésülni az első tincseket.

Négyszögletes arc:
Mivel az állkapocs és a haj vonala ennél a típusnál erősen kirajzolódik, a finomításra ajánlott helyezni a hangsúlyt, melyhez már az is elég, ha szabadon hagyunk néhány tincset. Ha pedig még laza hullámokat is varázsolunk ezekbe a "keretező" tincsekbe egy hajsütővas segítségével, akkor biztosak lehetünk benne, hogy senkinek se fognak feltűnni határozott, szögletes vonásaink.






Szív alakú arc:

Széles homlok és keskeny áll: a cél az orcák hangsúlyozása, aminek a következtében az arc alsó és felső része közti különbség halványul. Hogyan? Oldalra fésült tincsekkel. Ha pedig lófarokba szeretnénk fogni a hajunkat, akkor középen kössük azt meg, így a tekintet eltereljük az arc felső részéről. Ha elegáns megjelenésre vágyunk, vasaljuk ki a tincseket.





Ovális arc:

Szerencsés helyzetben vannak, akiket ovális arccal áldott meg a sors, hiszen nekik mindegyik lófarok típus jól áll. Magasra kötött, alacsonyra, szigorúan lesimított, szabadon hagyott tincsekkel megbolondított – mindegyik. Miért nem próbálod ki, milyen, ha oldalt rögzíted? Mert a ’80-as évek jutnak róla az eszedbe? Nos, akkor elöl a homlokodnál fond be lazán a hajad, és az így kapott fonatot fogd hozzá a lófarokhoz.

Gyémánt arc:
Nagyon hasonlít az oválisra, azzal a halvány különbséggel, hogy az áll és az arccsontok határozottabbak. Ebben az esetben is mindent szabad, egyetlen dolog kivételével: a frizurát ne magasítsuk felfelé. Ha extra polírozott megjelenést szeretnénk, akkor egy vékony gumival kössük össze a hajat, de hagyjunk ki egy tincset, melyet a gumi köré csavarunk, majd egy kis hullámcsattal rögzítünk.

Forrás: donna.hu