A comment:com, mint oly sokszor a múltban,
most is segítségére siet a tévéknek, ha kell nekik az ingyenkontent, ha
nem, hiszen az a dolgunk, hogy igyekezzünk jobbá tenni a magyar
tévézést, már amennyire ez szerény eszközeinkkel elképzelhető. Eddig nem
jártunk túl sok sikerrel, bár ha csak egy embert lebeszéltünk a Ridikül
vagy a Bűnök és szerelmek nézéséről, akkor már beljebb vagyunk a
karmaversenyben.
Ezt az elvet követve, és látva a The Voice amerikai kiadásán, hogy
milyen jót tesz egy műsornak a vérfrissítés, most megpróbálunk komolyan
tanácsot adni a Tv2-nek a Malek Andrea és Somló Tamás helyére beülő
zsűritagok személyét illetően. Aki nem tudná, az amerikai The Voice az
NBC adó legnézettebb műsora, a zsűrije eddig is a “hogyan rakjuk össze
tehetségkutatónk zsűrijét úgy, hogy tuti ne bukjunk” mintapéldánya volt.
Blake Shelton, Cee Lo Green, Adam Levine és Christina Aguliera olyan
tökéletes összhangban vitte a hátán a műsort, hogy azt még
tulajdonképpen az énekesek nélkül is szívesen elnéztük, a folyamatos
zrika, az a küzdelem (vagy annak megjátszott, de nem feltűnő változata)
ami az egyes énekesekért ment, kifejezetten élvezetessé tette a The
Voice-t. Idén Cee Lo helyére Usher, Aguliera székébe meg Shakira ült
bele, de a dinamika nem sokat változott, a zsűri továbbra is jó, és
érdekes maradt.
Namármost. Tavaly a The Voice magyar kiadása nemcsak azért sikerült
egy fokkal halványabbra, mint vártuk, mert az énekesek között igazán
kiemelkedő hangú jó, ha három akadt, hanem azért is, mert a zsűri nem
működött. Caramel és Mező Misi önmagában jó volt, de kevés ahhoz, hogy
Malek Andrea totálisan félreértelmezett, heherészését vagy Somló széteső
kommentárjait ellensúlyozza. A Tv2 lépett, Caramelt és Mezőt
megtartotta, Malek és Somló mellett pedig távozik a műsor producere,
Wágner Tamás is. Utóbbit a színfalak mögött majd pótolják valakivel, de
az igazán embert próbáló feladat a két zsűritag helyettesének
megtalálása lesz.
Gondoltuk, segítünk a tévének, és persze számítunk a comment:com
legendásan tájékozott és minden tudó komentelőire is, tessék szépen
szavazni a mi javaslatainkra, illetve a poszt alatt javasolni újabb
Híres Arcokat, akikkel fel lehet pörgetni a műsort egy kicsit. Az
világos, hogy kell egy nő a kanszagba, így először azt nézzük meg, a
piacon ki van olyan énekesnő/előadó, aki hiteles, laza, és helyt tudna
állni a beszólásversenyben.
Szinetár Dóra - a Nagy Duettben kiderült róla, hogy
nagyon vagány tud lenni, és a gyárilag nagyszájú Dopeman mellett sem
maradt alul. Laza volt és szerethető, de pont annyira kihívó, hogy
odafigyeljenek rá. Őt nemigen dumálná ki Mező Misi, és ha olyan arcot
keresnek, akit nem használtak már el más műsorokban, akkor nagyszerű
választás lehet.
Rúzsa Magdi - a köztévé Dal című műsorában már volt
zsűritag, a szakmaiságot minden esetben megfelelően képviselte, hangja
van, közkedvelt előadó és hiteles. Kérdés, hogy mennyire tud együtt
dolgozni a többiekkel - egy négyfős csapat összeállítása iszonyú kemény
meló, nem elég, ha hárman jók együtt, mind a négy dominónak a helyén
kell lennie.
Falusi Mariann - szintén volt már zsűritag, és nem
vallott szégyent, arról nem tehetett, hogy amikor Radics Gigi először
megszólalt a Megasztár 6-ban, vége volt a műsornak. Hiteles arc, és
nagyszerű énekes, de már többször és több Tv2-s műsorban is szerepelt,
pedig ha valaki simán beszállhatna egy zrikaversenybe a faszikkal, az ő.
Harcsa Veronika - meglepne ha elvállalná, de jól
járna vele a Tv2. Olyan réteget is a képernyő elé ültetne, aki egyébként
nem feltétlenül kapcsolna oda a műsorra. Énekelni szintén tud, viszont
nagyon egy műfajban mozog, és nem biztos, hogy tudna mit kezdeni egy
popénekesnővel.
Galambos Dorina - igaz, ő túl sokat nem tett le az
asztalra, de a Dalban a Mrs. Columbo énekeseként üde színfolt volt. Nagy
szája van, és el tudja magát adni, a kérdés csak az, hogy melyik
korosztály lenne igazán vevő rá. Ami viszont különösen mellette szólhat
az, hogy Pély Barna csaja, akit simán el tudunk képzelni negyedik
zsűritagnak, hiszen a kettőjük dinamikája, az, ahogy (várhatóan)
küzdenének egymással az énekesekért, lehet megérne egy próbát.
Tóth Gabi - egy ilyen műsor zsűrijébe olyan
énekesek/mentorok kellenek, akikre odafigyel a néző. Tóth Gabi ilyen, ha
a színpadon van, legyen az egy táncos műsoré, vagy egy saját koncerté,
az ember nézi, mert szuggesztív egyéniség. Jól felépített, vad,
rakoncátlan stílusa lehet az agyára megy sok nézőnek, de pont ezért
kapcsolnának oda a műsorra. Mindegy miért, csak nézzék, ugye.
A negyedik zsűritag a The Voice kézikönyve szerint férfi, ha az első
magyar évadból indulunk ki, akkor idősebb, tapasztalt előadó, aki már
letett valamit az asztalra. A 18-49-es korosztályt viszont nagyon kevés
ilyen magyar előadó tudja megfogni, így lehet ezen változtatni kellene.
Az ilyenkor felmerülő állandó neveket (Lukács, Lovasi, Ákos) nem vesszük
be a buliba, mert vagy nem vállalják, vagy olyan feltételeket szabnak,
amiket nem lehet teljesíteni.
Presser Gábor - a nagy öreg vonalán Pici bácsi lenne
az egyik klasszikus arc, akinek a hitelességében senki nem kételkedik,
ért a zenéhez és biztos tud olyasmit mondani az énekeseknek, amivel
előrébb jutnának a pályán. Somló miatt szinte kizárt, hogy felkérnék,
ráadásul túl nagy a tekintélye ahhoz, hogy a többi három zsűritag csak
úgy vitatkozzon vele.
Kóbor János - a magyar poppiac másik olyan
szereplője, aki az idősebb generációt tuti a The Voice mellé állítaná,
és lazább is, mint Presser, így a többi zsűritagot sem feszélyezné
annyira. Azt nem tudni, mennyire van benne a mai nemzetközi és magyar
popzenében, és félő, hogy csak egy srófra (rock) járna az agya, bár ez
nekünk speciel tetszene.
Pély Barna - Galambos Dorina pasija maga is egy
tehetségkutatóban, a Kifutóban tűnt fel, azóta a United tagja,
dalszerző, énekes. Ismeri mindkét világot, pontosan tudja, mi az, ami
ahhoz kell, hogy valaki egy tévéműsorban sikeres legyen. Van egy olyan
érzésünk, hogy a csajával közösen jó párost alkotnának, ráadásul ők
nemigen húzódoznának a nyílt konfrontációtól sem.
Dopeman - ha szigorúan véve csak a fazonra menne rá a
Tv2, ha a műsorba egy laza faszi kellene, aki nem ijedne meg attól,
hogy esetleg valakit élő adásban kellene leoltania, akkor Pityinger
László tökéletes választás lenne. Ami az énektudást illeti, ott
Lászlónknak van némi hiányossága, mégis, milyen tanácsot adhatna egy már
félprofi vagy profi énekesnek?
Majka - volt ő már mindkét tévén, szóval ez nem
lehet akadály, és kellőképpen vagány is ahhoz, hogy a zsűriben ne
valljon szégyent, ráadásul a fiatal célcsoportban van neve is. Énekelni
megint csak nem nagyon tud, de egy lépéssel azért bőven előrébb tart,
mint Dopeman. Ha a Tv2 a nézettségre megy rá, tökéletes választás lenne.
Kiss Tibi - a Most múlik pontosan az egyik legtöbbet
feldolgozott magyar számmá nőtte ki magát az elmúlt években, ha a
Quimby soha többé nem csinál semmit, akkor is bevonult vele a magyar
rocktörténelembe. Kiss dettó hiteles, szerethető arc, de nem a kertévék
közönségének megfelelő vonalon, ami nagy kár, mert szívesen elnéznénk a
zsűriben. Nemigen vállalná él.
Varga Livius - a Quimby másik motorja tapasztalt
tévés, volt már egy kvázi tehetségkutató, a viasatos Cég hangja
műsorvezetője is. Neki is elhisszük, amit mond, de ő sem azok közé
tartozik, aki elvállalna egy ilyen műsort, vagyis nem hisszük róla.
Pedig Mező Misivel jót vitatkoznának.
Nos, ők azok, akikre mi gondoltunk, tessék szavazni, majd
kommentekben megírni, kiket hagytunk ki a szórásból. Ja, és a ma
megjelent Kovács Katit Somló helyére-találgatás sem rossz, csak ezt a posztot még korábban írtuk, és valahogy pont őt nem tudjuk elképzelni a nagy piros székben.
0 Megjegyzések