Tudtunk volna szerelmes tinizombik nélkül élni, de
az Eleven testek című film megmutatja, hogy az önironikus humor még egy
ilyen lehetetlen műfajt is élvezetessé tud tenni.
Vámpírok, zombik - ha kell, ha nem, velünk maradnak örökké papíron és
vásznon, és miután Stephenie Meyer rászabadította a világra a szerelmes
tinivámpírokat, naná, hogy valakinek eszébe jutott, hogy előrukkoljon a
szerelmes tinizombival is. Konkrétan a '81-es születésű Isaac
Marionnak, akinek a 2010-es Eleven testek (Warm Bodies) című
tinizombi-szerelmesregényéből rögtön film is készült. És nem kell
aggódni, azóta persze megszületett hozzá az előzménytörténet, és Marion
már javában dolgozik a folytatáson is. Dübörög a romantikus
zombi-franchise.
 |
| Eleven testek |
Bármilyen kevéssé kecsegtetők is ezek az előzetes információk, az Eleven testek filmváltozatát érdemes megnézni. Marion könnyedén ironikus, kedves stílusa szerencsésen találkozott Jonathan Levine rendező (Majd meghalnak Mandy Lane-ért, Fifti-fifti)
nagyon hasonló érzékenységével, és az eredmény egy olyan bájos és
szórakoztató film, amit büszkén felvállalt romantikussága ellenére
egyáltalán nem szennyez be az Alkonyat vámpírnyála, és hangvételében sokkal inkább emlékeztet a 2009-es Zombieland-re.
 |
| Teresa Palmer és Nicholas Hoult az Eleven testek-ben |
A film zombi főhősünk - a neve talán R-rel kezdődik, de
már ő maga sem biztos ebben - narrációjával indul, amelyből sem az nem
derül ki, hogy miért vált az emberiség jelentős része agyzabáló zombivá,
sem az, hogy R (Nicholas Hoult) miért tengeti zombinapjait egy
repülőtéren. De magunkra vessük, ha egy zombitól, aki legfeljebb egy-egy
szótagot tud kihörögni magából, azt vártuk, hogy koherensen bevezet
minket az élete rejtelmeibe. Ez a frappánsan megírt, önironikus
kommentár szinte folyamatosan jelen van a filmben, és egyáltalán nem
tűnik kényszermegoldásnak a limitált beszédkészséggel és mimikával
rendelkező főhős érzéseinek és gondolatainak közvetítésére,
ellenkezőleg, pont ettől a zombifilmes és romantikus filmes klisékre
reflektáló szinttől igazán vicces a film.
 |
| Nicholas Hoult az Eleven testek-ben |
Pedig a sztori váza arcpirítóan banális: a fiú találkozik
a lánnyal, egyből beleszeret, jobb emberré válik (jelen esetben:
elkezdenek visszafordulni az elzombisodás tünetei, és R egyre
emberszerűbb), és talán még a világot is megmentik együtt, juhé. És a
szokásos ki kell jutnunk a fertőzött övezetből, be kell jutnunk a
fertőzött övezetbe, meg kell küzdenünk a gonosz zombikkal, meg kell
küzdenünk a gonosz emberekkel-tevékenységekkel kitöltött cselekmény sem
okoz semmiféle izgalmat, viszont a humor bőven elég ahhoz, hogy vért
pumpáljon mindebbe, és végig életben tartsa a filmet.
 |
| Analeigh Tipton, Teresa Palmer és Dave Franco az Eleven testek-ben |
Nem árt persze az sem, hogy a fura kisgyerekből (Egy fiúról) nyugtalanító tinivé (Skins)
serdült Nicholas Hoult mostanra izgalmas fiatal felnőtté érett, akinek
még az elzombisított arcát is jó nézni: megvan benne az a kis stich, ami
remek élőholttá teszi, de van benne valami melegség is. A szerelmét,
Julie-t (Rómeó és Júlia, igen, és erkélyjelenet is lesz, de esküszöm,
semmi gejlség) játszó Teresa Palmerből pedig kirobbanó, természetes erő
árad, ami nagyon jól ellenpontozza az élőholtak beszürkülten totyogós
temperamentumát. R haverja szerepében Rob Corddry tökéletes, mint
mindig, és akire még érdemes figyelni, az a Julie barátnőjét alakító
Analeigh Tipton, aki már az Őrült, dilis, szerelem.-ben is emlékezetes volt, és valószínűleg hamarosan az egyik legizgalmasabb fiatal színésznő lesz Amerikában.
0 Megjegyzések