Vonzások és választások, a szerelem alkímiája – nem új keletű téma,
Tim Rushton sem törekszik eget rengető feldolgozásra vagy épp
extravaganciára, csak beszélni akar a szerelemről, a nő és férfi örökös
csatározásáról és a mindent elsöprő szenvedélyről, a kamaszkori
esetlenségekről, az első csók és éjszaka mítoszáról. Arról, hogy sokszor
ugyanabba a gödörbe esünk bele, csak hogy érezzük, hogy szeretve
vagyunk és hogy szerethetünk. Arról, hogy néha giccsesek, néha
bornírtak, néha fékevesztettek vagyunk, csak azért, hogy megtaláljuk az
igazit.
| Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál |
A Danish Dance Theatre a még mindig zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatkozott be a Thália Színházban a Love Songs című produkcióval. Az előadásban eredeti formájában élőben közreműködik a nagynevű dán dzsesszista, Caroline Henderson is, de ezen az estén – egyeztetés hiányában – sajnos nem tudott színpadra lépni. Ella Fitzgerald, Louis Armstrong, Billie Holiday és Sarah Vaughan újraértelmezett klasszikusai így csak felvételről szólaltak meg, de Caroline mélybarna hangja így is varázserővel hatott. Come Rain or Come Shine, All of Me vagy My Funny Valentine, Everywhere – történetfüzérek, amelyek a táncosok révén keltek életre.
Még el sem kezdődött az előadás, de Maxim-Jo Beck McGosh, Sztefanosz Bizasz, Luca Marazia, Emily Nicolaou, Björn Nilsson, Milou Nuyens, Joy Wang Ning, Erik Nyberg, Ana Sendas, Alessandro Sousa Pereira, Fabio Liberti és Arina Trosztyanyeckaja már ott melegített a színpadon. Aztán egyszer csak a színpad hátterében lévő tonettszékeken helyet foglalva kezdtek bele történetükbe. Szomorkás szólók, kacér duók, szerelmi háromszögek dinamikusan váltják egymást Tim Rushton koreográfiájában. A lüktető, impulzív táncok sokszor illeszkednek a dalszövegekhez, sokszor épp ellentmondanak neki. Végigjárják a szerelem minden egyes stációját, megtanítják Björnt arra, hogyan is kell udvarolni egy nőnek, hogy kell csókot lopni.
A dán táncszínház előadása könnyed, szórakoztató, mégis elementáris erejű. A táncosok technikailag magasan képzettek, elképesztő összhang uralkodik a társulaton belül, tévesztésről itt szó sem lehet. Igazi energiabombaként léteznek a színpadon, és színészileg is magával ragadóak.
A találkozások sokszor elválásba fulladnak, sokszor egy egész élet is kevés arra, hogy megtaláljuk az igazit, csak rohanunk, rohanunk végig az úton. Aztán ki tudja, hova jutunk.
Még el sem kezdődött az előadás, de Maxim-Jo Beck McGosh, Sztefanosz Bizasz, Luca Marazia, Emily Nicolaou, Björn Nilsson, Milou Nuyens, Joy Wang Ning, Erik Nyberg, Ana Sendas, Alessandro Sousa Pereira, Fabio Liberti és Arina Trosztyanyeckaja már ott melegített a színpadon. Aztán egyszer csak a színpad hátterében lévő tonettszékeken helyet foglalva kezdtek bele történetükbe. Szomorkás szólók, kacér duók, szerelmi háromszögek dinamikusan váltják egymást Tim Rushton koreográfiájában. A lüktető, impulzív táncok sokszor illeszkednek a dalszövegekhez, sokszor épp ellentmondanak neki. Végigjárják a szerelem minden egyes stációját, megtanítják Björnt arra, hogyan is kell udvarolni egy nőnek, hogy kell csókot lopni.
A dán táncszínház előadása könnyed, szórakoztató, mégis elementáris erejű. A táncosok technikailag magasan képzettek, elképesztő összhang uralkodik a társulaton belül, tévesztésről itt szó sem lehet. Igazi energiabombaként léteznek a színpadon, és színészileg is magával ragadóak.
A találkozások sokszor elválásba fulladnak, sokszor egy egész élet is kevés arra, hogy megtaláljuk az igazit, csak rohanunk, rohanunk végig az úton. Aztán ki tudja, hova jutunk.
0 Megjegyzések