A rózsaszínhez hagyományosan a nőiességet, gyengédséget és
lágyságot kapcsoljuk, épp ezért az egyik legcsajosabb szín. Hagyományosan. Kezd
ugyanis átalakulni a rózsaszínhez való össztársadalmi hozzáállás. Néhány évvel
ezelőtt, ha egy pasi rózsaszín ing vagy póló viselésére vetemedett, a puhány
volt a legenyhébb jelző, amit kaphatott, csajok esetén viszont kifejezetten
elvárás volt a rózsaszín, hiszen olyan nőies. Ma már egyre több férfi pompázik
rózsaszínben, a karrierre vágyó nők viszont ódzkodnak a viselésétől, mert
kevésbé veszik komolyan őket rózsaszínben.
Pasiknak előny, csajoknak hátrány
Úgy tűnik, a pasik nem járnak rosszul, ha rózsaszínbe
bújnak, legalábbis erről tanúskodik egy nemrégiben végzett kutatás, melynek
során 1500 hímnemű irodai dolgozót vizsgáltak. Az eredményekből kiderült, hogy
azok, akik rendszeresen hordanak rózsaszín inget, átlagosan ezer fonttal többet
keresnek, mint férfiasabb színekben pompázó társaik, emellett nagyobb
valószínűséggel bonyolódnak munkahelyi kalandokba.
Nők részvételével nem végeztek ilyen kutatást, de több jel
is arra mutat, hogy ha egy nő szeretné valamire vinni az életben, jobb, ha
messzire kerüli a rózsaszínt ruhák és kütyük vonatkozásában is. A Grindstone
című amerikai magazin például női cégvezetőket kérdezett arról, hogy miként
vélekednek erről a színről, és többségük azon a véleményen volt, hogy a
munkatársak nem adnak sokat olyan nő véleményére, aki rózsaszín holmikat visel.
Érdekes módon nem elsősorban a ruhákat említették, hanem a mobiltelefont,
laptopot és más kütyüket.
Egy nőknek készült karrier-tanácsadó oldal azt javasolja,
hogy állásinterjún kerüljük a rózsaszínt, Sandy Dumont pedig egy könyvben
foglalta össze színpszichológiával kapcsolatos kutatásait, melynek ezt a címet
adta: Az erős nők nem viselnek rózsaszínt.
Le a rózsaszínnel!
Minden bizonnyal az lehet ennek az oka, hogy a rózsaszín azt
a gyenge, dependens nőtípust szimbolizálja, amit az emancipációval igyekszünk
magunk mögött hagyni. Ennek tudható be, hogy ez az árnyalat mindinkább
egyenlővé válik a szexizmussal, és némi képzavarral élve az öntudatos, modern
nők szemében maga a vörös posztó. 2009-ben például a Pinkstinks nevű brit
csoport a gyermekkor pinkifikálásáa ellen emelte fel a szavát, és arra
buzdította követőit, hogy bojkottálják azokat az üzleteket, melyek rózsaszín
játékokat és ruhákat kínálnak a kislányoknak. A mozgalom mellé állt Bridget
Prentice, az akkori igazságügy-miniszter is, aki szerint a rózsaszín termékek
arra jók, hogy egy bizonyos irányba szocializálják a kislányokat szinte
születésük pillanatától, hiszen a passzív és csinos rózsaszín a kislányok
színe, míg a bátor és kalandvágyó világoskék a kisfiúké. Ennek pedig az lesz az
eredménye, hogy egyre fiatalabb korban jelenik meg a nőknél a testképzavar,
illetve a szépség nagyobb értéket képvisel, mint az értelem.
Az idei Roland Garroson is felbukkant a probléma, ugyanis
azzal ünnepelték a nőnapot, hogy rózsaszín anyaggal vonták be a teniszpályákat,
ami nem váltott ki osztatlan lelkesedést az ismét gyengébbiknek kezelt nem
körében. Sokan úgy vélték ugyanis, hogy méltóbb módon is ki lehetett volna
fejezni a nők iránti tiszteletet.
A kék a kedvenc szín
Egy 2003-as közvélemény-kutatás szerint a rózsaszín nem
olyan népszerű a nők körében, mint ahogy a nőknek szánt termékeket ilyen
színűre tervező gyártók hiszik. Az első helyen ugyanis mindkét nemnél a kék
végzett. Ugyanígy bebizonyosodott az is, hogy a rózsaszínben pompázó csajos
termékek egyáltalán nem a színük miatt népszerűek a célcsoport körében. Sokkal
fontosabb ugyanis a kisebb méret és kisebb súly, ami megkönnyíti a használatot.
A prioritások egyébként mindkét nemnél ugyanazok: ár, garancia és funkcionalitás.
A szín pedig valahol a fontossági lista végén van.
Forrás: donna.hu
0 Megjegyzések