Meghalt Hugo Chávez, Venezuela elnöke - közölte Nicolás Maduro alelnök az állami televízióban. Venezuela szókimondó elnöke élete végéig akart elnök lenni, de nem egészen így gondolta. Miközben egészségét lassan felemésztette a rák, vallásos elhivatottsággal építgetett demokratikus szocializmusán is kiütköztek diktatórikus hajlamának tünetei.
Meghalt Hugo Chávez, Venezuela elnöke - közölte Nicolás Maduro, az ország alelnöke az állami televízióban. Az elnök egy caracasi katonai kórházban helyi idő szerint kedd délután 4 óra 25 perckor hunyt el. Hétfőn az ország tájékoztatási minisztere már arról számolt be, hogy a súlyos rákos Chávez újabb komoly légúti fertőzést kapott.
A halálhírre elkezdett gyűlni a tömeg a caracasi katonai kórház köré, hogy gyászolják az elnököt, de a BBC riportere tűzijátékokat is látott a Chávez-ellenesek által lakott városrészekben. A hadügyminiszter, Diego Alfredo Molero Bellavia sajtótájékoztatón nyugtatta meg az ország lakosságát arról, hogy a hadsereg fenntartja az alkotmányos rendet, a dél-amerikai országok vezetői pedig sorra fejezik ki részvétüket az elnök halála miatt.
Hugo Chávez venezuelai elnök, Fidel Castro nagy barátja, az országa olajbevételeiből szocialista államot építeni próbáló államfő 2011 óta küzdött a rákkal. Többször műtötték és kezelték Kubában, és első, 2011-es műtétje után még visszatért a politikai életbe. Tavaly nyáron még azt állította, teljesen felépült a betegségből, és belevetette magát az elnökválasztási kampányba. Októberben negyedszer is elnökké választották, de decemberben már megint a kubai műtőasztalon feküdt, és azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Február végén már halálhírét költötték.
Az 59 éves munkáscsaládba született Chávez katonai ejtőernyősként küzdötte fel magát, és mindig is a baloldali eszmék és Simon Bolívar dél-amerikai függetlenségi harcos bűvöletében élt. Az 1980-as években titkos mozgalmat is szervezett tiszttársai között, amelyet Simon Bolívarról nevezett el.
Egy 1992-es kudarcba fulladt baloldali puccsal - amelyért két év börtönt kapott - induló politikai karrierje 1994-es kiszabadulása után futott fel. Baloldali pártja élén 1998-ban komoly támogatással választották elnökké, miután az embereknek elege lett a Dél-Amerika szerte példátlanul, 1958 óta folyamatosan demokratikusan megválasztott, de addigra mélyen korrupttá váló, az ország olajkincsét elherdáló két párt politikai váltógazdaságából.
Bár a kampányban forradalmi változásokat ígért, első ciklusában ez még nem mutatkozott meg látványosan. Visszafogottan politizált, kitartott a kapitalista rendszer mellett, együttműködött az IMF-fel, sőt személyesen fogadta Bill Clinton akkori amerikai elnök is. Ekkor tette le azonban haláláig tartó hatalmának alapjait, Venezuelában addig szokatlan népszavazással megerősített alkotmánymódosításokkal. Többek között átneveztette az országot Venezuelai Boliváriánus Köztársasággá, és elérte, hogy kibővítsék az elnöki hatalmat mind időben, mind eszközökben.
A halálhírre elkezdett gyűlni a tömeg a caracasi katonai kórház köré, hogy gyászolják az elnököt, de a BBC riportere tűzijátékokat is látott a Chávez-ellenesek által lakott városrészekben. A hadügyminiszter, Diego Alfredo Molero Bellavia sajtótájékoztatón nyugtatta meg az ország lakosságát arról, hogy a hadsereg fenntartja az alkotmányos rendet, a dél-amerikai országok vezetői pedig sorra fejezik ki részvétüket az elnök halála miatt.
Hugo Chávez venezuelai elnök, Fidel Castro nagy barátja, az országa olajbevételeiből szocialista államot építeni próbáló államfő 2011 óta küzdött a rákkal. Többször műtötték és kezelték Kubában, és első, 2011-es műtétje után még visszatért a politikai életbe. Tavaly nyáron még azt állította, teljesen felépült a betegségből, és belevetette magát az elnökválasztási kampányba. Októberben negyedszer is elnökké választották, de decemberben már megint a kubai műtőasztalon feküdt, és azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Február végén már halálhírét költötték.
Az 59 éves munkáscsaládba született Chávez katonai ejtőernyősként küzdötte fel magát, és mindig is a baloldali eszmék és Simon Bolívar dél-amerikai függetlenségi harcos bűvöletében élt. Az 1980-as években titkos mozgalmat is szervezett tiszttársai között, amelyet Simon Bolívarról nevezett el.
Egy 1992-es kudarcba fulladt baloldali puccsal - amelyért két év börtönt kapott - induló politikai karrierje 1994-es kiszabadulása után futott fel. Baloldali pártja élén 1998-ban komoly támogatással választották elnökké, miután az embereknek elege lett a Dél-Amerika szerte példátlanul, 1958 óta folyamatosan demokratikusan megválasztott, de addigra mélyen korrupttá váló, az ország olajkincsét elherdáló két párt politikai váltógazdaságából.
Bár a kampányban forradalmi változásokat ígért, első ciklusában ez még nem mutatkozott meg látványosan. Visszafogottan politizált, kitartott a kapitalista rendszer mellett, együttműködött az IMF-fel, sőt személyesen fogadta Bill Clinton akkori amerikai elnök is. Ekkor tette le azonban haláláig tartó hatalmának alapjait, Venezuelában addig szokatlan népszavazással megerősített alkotmánymódosításokkal. Többek között átneveztette az országot Venezuelai Boliváriánus Köztársasággá, és elérte, hogy kibővítsék az elnöki hatalmat mind időben, mind eszközökben.
Az alkotmánymódosítás utáni választáson újra elnökké választották, ekkor kezdte igazán kiépíteni már-már vallásos elhivatottsággal sajátságos, maga által bolivarianizmusnak nevezett demokratikus szocializmusát.
A térségben egyedülálló venezuelai olaj- és gázkincsre alapozva kiterjedt szociális védőrendszert épített ki, és befolyását megpróbálta kiterjeszteni a kontinensen túlra is. Ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást, olcsó áramot biztosított, több millió szegényt vontak be különböző szociális programokba, kiállt az amerikai embargó által sújtott Kuba mellett, sőt Fidel Castro személyes jó barátja, harcostársa volt. Amikor Castro megbetegedett, egy darabig jóformán csak Chávezen keresztül lehetett csak tudni róla valamit.
Megerősített hatalommal felruházott elnökként első húzása volt, hogy felülvizsgálta a több évtizedes olaj- és gázegyezményeket, amivel magára haragította az USA-t, később pedig kiléptette országát a Világbankból és a Nemzetközi Valutaalapból.
Egy 2002-es puccskísérlet mögött is a nagy ördögnek kikiáltott USA-t gyanította. George W. Bush amerikai elnököt pedig előszeretettel bírálta keresetlen szavakkal - volt, hogy seggfejnek nevezte - heti televíziós talkshowjában, az Alo Presidentében. Mást sem kímélt azonban, rámenőssége azt eredményezte, hogy egy alkalommal maga a spanyol király közölte vele, hogy most már kussoljon, amikor egy találkozón fasisztának nevezte José Maria Aznar volt spanyol kormányfőt.
Második ciklusa elején újabb komoly alkotmánymódosításokat kezdeményezett, célja az volt, hogy élete végéig az elnöki székbe betonozza magát, ami sikerült is, bár nem egészen úgy, ahogyan elképzelte. Akkoriban még arról beszélt, hogy 2021-ig szeretne az elnök lenni.
Harmadik elnöki ciklusára azonban már kezdtek kiütközni rendszere hátulütői, és mire a rák elhatalmasodott Chávezen, országa is egyre több fájó tünetet produkált. A már korábban is erős, és általa csak tovább gerjesztett társadalmi megosztottság még inkább elmélyült. Kifolytak az olajbevételek is az ujjai közül, csökkent az olajtermelés, az átpolitizálódott iparágból pedig nagy tömegben vándoroltak el a szakemberek.
Elnöksége alatt megsokszorozódott a gyilkosságok száma, kivirágzott a szervezett bűnözés, egyre korruptabb lett a rendőrség, katasztrofálissá váltak a börtönviszonyok. Támogatottsága 2011-re 50 százalék alá esett vissza, mivel az emberek mindennapi problémáira - infláció, alacsony foglalkoztatottság, rossz közbiztonság - nem tudott megoldást nyújtani. Tavaly még sikerült újraválasztatnia magát, de a problémák megoldására a betegsége miatt már nem tudott rátérni. Kérdés, lesz-e aki továbbvigye a bolivarianizmus fáklyáját.
Chávez még decemberben hű szövetségesét, Nicolás Maduro alelnököt nevezte meg utódjául. Maduro ötvenéves, buszsofőrként és szakszervezeti vezetőként lett az ország második embere.
0 Megjegyzések