A mai tevéknél lényegesen nagyobb tevefaj maradványait fedezték fel Kanada sarkvidéki területén. Elképzelhető, hogy a hideg éghajlathoz való alkalmazkodás miatt van szétterpeszthető lába és púpja a tevéknek.
A felfedezést a kanadai Ellesmere-szigeten talált 30 töredékből álló fosszilis lábszárcsontra alapozzák. A fosszíliákat három nyári ásatáson (2006, 2008 és 2010) gyűjtötték be. Koruk nagyjából 3,5 millió évre tehető, azaz a középső pliocénból származnak. A lelet azért jelentős, mert ennyire északra még sosem találtak teve ősmaradványokat. Az viszont nem meglepő, hogy Észak-Amerikában kerültek elő, mert a szakemberek régóta úgy vélik, hogy a tevék ősei innen származnak úgy 45 millió évvel ezelőttről. A helyszínen talált más fosszíliák arra utalnak, hogy az ősteve boreális (hideg mérsékelt) típusú erdei környezetben élt a bolygó egy globális felmelegedési szakaszában.
Ez fontos felfedezés, mivel első bizonyítékot szolgáltat arra, hogy tevék a messzi északi-sarkvidéki területeken is éltek - mondta Natalia Rybczynski, a kanadai természettudományi múzeum gerincesekkel foglalkozó paleontológusa, a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Nagyjából 1200 kilométerre északra terjeszti ki a tevék elterjedési területét Észak-Amerikában, és arra utal, hogy a tevék ősei eredetileg a sarkvidéki erdei környezethez alkalmazkodtak.
A tevecsontokat a Fyles Leaf Bed nevű hely egy meredek lejtőjén találták. Ez egy homokos üledékréteg az Ellesmere-szigeten lévő Strathcona-fjord közelében. Korábban már találtak itt fosszilis leveleket, fákat és más növényi maradványokat, de a teve az első itt talált emlős. A közelben fekszik egy másik lelőhely, ahol más emlősmaradványokra - borzra, törpeszarvasra, hódra és háromujjú lóra - bukkantak ugyanebből a korból.
A csontmaradványokról nem volt könnyű megállapítani, hogy tevéhez tartoztak. Amikor először felemeltem egy darabkát, azt hittem, megkövesedett fadarabot tartok a kezemben - mondta Rybczynski. Csak miután visszatértem a táborba, akkor tudtam megbizonyosodni arról, hogy nem csupán csontot találtam, hanem egy olyan fosszilis emlős csontját, amely jóval nagyobb bárminél, amit az üledékben eddig láttunk.
Egyes fontos fizikai jellemzők arra utaltak, hogy a fosszilis töredékek egy nagy sípcsonthoz tartoztak. Az is megállapítható volt, hogy valamilyen párosujjú patás - ahová többek közt a szarvasmarhák, a disznók és a tevék tartoznak - csontja lehetett. A kutatók mind a 30 csontdarabkáról digitális felvételeket készítettek 3D lézerletapogatóval, így lehetővé vált a virtuális összeillesztésük. A rekonstruált lábszárcsont mérete alapján egyértelmű volt, hogy egy nagyon nagy állathoz tartozott. Abban az időben pedig Észak-Amerika legnagyobb emlősei a tevék voltak.
A teljes bizonyosságot, hogy valóban tevecsontokról van szó, egy új technika, az úgynevezett kollagén-ujjlenyomat szolgáltatta. Ezt a vizsgálati módszert Mike Buckley dolgozta ki és használja a Manchesteri Egyetemen. Az eljárással kapott profilok alapján különbséget lehet tenni az emlőscsoportok között.
A vizsgálathoz parányi mennyiségű kollagént - a csont meghatározó fehérjéje - vontak ki a fosszíliákból. Miután kémiailag megjelölték a kollagént felépítő peptideket, kirajzolódott a fosszilis csontok kollagénprofilja. A profilt összehasonlították 37 modern emlősfajéval, valamint egy Yukonban talált fosszilis tevéével.
A sarkvidéki teve kollagénprofilja leginkább a modern tevékére - különösen az egypúpú dromedárokéra -, valamint a yukoni óriástevéére hasonlított. Ez utóbbiról úgy vélik, hogy a modern tevék őséhez, a Paracamelus nemzetséghez tartozott. A kollagénból nyert információ az anatómiai adatokkal kombinálva lehetővé tette Rybczynski és munkatársai számára, hogy kijelenthesse: az ellesmere-i csontok tevecsontok, és valószínűleg ugyanabba a leszármazási sorba tartoznak, ahová a Paracamelus. A kanadai teve nagyjából 30 százalékkal lehetett nagyobb a ma élő tevéknél.
Most tehát rendelkezésünkre áll egy új fosszilis lelet, amely hozzájárulhat a tevék evolúciójának jobb megértéséhez - mondta Rybczynski. Kutatásaink azt mutatják, hogy a Paracamelus vonal sok millió éve benépesítette Észak-Amerikát, és erre a legegyszerűbb magyarázat, hogy innen ered a Paracamelus. Így talán a modern tevéknél látható számos specializáció, mint például a széles, szétterpeszthető lábfej, nagy szem és zsírpúpok talán a sarkköri vidékhez való alkalmazkodásból származik.
A felfedezést a kanadai Ellesmere-szigeten talált 30 töredékből álló fosszilis lábszárcsontra alapozzák. A fosszíliákat három nyári ásatáson (2006, 2008 és 2010) gyűjtötték be. Koruk nagyjából 3,5 millió évre tehető, azaz a középső pliocénból származnak. A lelet azért jelentős, mert ennyire északra még sosem találtak teve ősmaradványokat. Az viszont nem meglepő, hogy Észak-Amerikában kerültek elő, mert a szakemberek régóta úgy vélik, hogy a tevék ősei innen származnak úgy 45 millió évvel ezelőttről. A helyszínen talált más fosszíliák arra utalnak, hogy az ősteve boreális (hideg mérsékelt) típusú erdei környezetben élt a bolygó egy globális felmelegedési szakaszában.
Ez fontos felfedezés, mivel első bizonyítékot szolgáltat arra, hogy tevék a messzi északi-sarkvidéki területeken is éltek - mondta Natalia Rybczynski, a kanadai természettudományi múzeum gerincesekkel foglalkozó paleontológusa, a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. Nagyjából 1200 kilométerre északra terjeszti ki a tevék elterjedési területét Észak-Amerikában, és arra utal, hogy a tevék ősei eredetileg a sarkvidéki erdei környezethez alkalmazkodtak.
A tevecsontokat a Fyles Leaf Bed nevű hely egy meredek lejtőjén találták. Ez egy homokos üledékréteg az Ellesmere-szigeten lévő Strathcona-fjord közelében. Korábban már találtak itt fosszilis leveleket, fákat és más növényi maradványokat, de a teve az első itt talált emlős. A közelben fekszik egy másik lelőhely, ahol más emlősmaradványokra - borzra, törpeszarvasra, hódra és háromujjú lóra - bukkantak ugyanebből a korból.
A csontmaradványokról nem volt könnyű megállapítani, hogy tevéhez tartoztak. Amikor először felemeltem egy darabkát, azt hittem, megkövesedett fadarabot tartok a kezemben - mondta Rybczynski. Csak miután visszatértem a táborba, akkor tudtam megbizonyosodni arról, hogy nem csupán csontot találtam, hanem egy olyan fosszilis emlős csontját, amely jóval nagyobb bárminél, amit az üledékben eddig láttunk.
Egyes fontos fizikai jellemzők arra utaltak, hogy a fosszilis töredékek egy nagy sípcsonthoz tartoztak. Az is megállapítható volt, hogy valamilyen párosujjú patás - ahová többek közt a szarvasmarhák, a disznók és a tevék tartoznak - csontja lehetett. A kutatók mind a 30 csontdarabkáról digitális felvételeket készítettek 3D lézerletapogatóval, így lehetővé vált a virtuális összeillesztésük. A rekonstruált lábszárcsont mérete alapján egyértelmű volt, hogy egy nagyon nagy állathoz tartozott. Abban az időben pedig Észak-Amerika legnagyobb emlősei a tevék voltak.
A teljes bizonyosságot, hogy valóban tevecsontokról van szó, egy új technika, az úgynevezett kollagén-ujjlenyomat szolgáltatta. Ezt a vizsgálati módszert Mike Buckley dolgozta ki és használja a Manchesteri Egyetemen. Az eljárással kapott profilok alapján különbséget lehet tenni az emlőscsoportok között.
A vizsgálathoz parányi mennyiségű kollagént - a csont meghatározó fehérjéje - vontak ki a fosszíliákból. Miután kémiailag megjelölték a kollagént felépítő peptideket, kirajzolódott a fosszilis csontok kollagénprofilja. A profilt összehasonlították 37 modern emlősfajéval, valamint egy Yukonban talált fosszilis tevéével.
A sarkvidéki teve kollagénprofilja leginkább a modern tevékére - különösen az egypúpú dromedárokéra -, valamint a yukoni óriástevéére hasonlított. Ez utóbbiról úgy vélik, hogy a modern tevék őséhez, a Paracamelus nemzetséghez tartozott. A kollagénból nyert információ az anatómiai adatokkal kombinálva lehetővé tette Rybczynski és munkatársai számára, hogy kijelenthesse: az ellesmere-i csontok tevecsontok, és valószínűleg ugyanabba a leszármazási sorba tartoznak, ahová a Paracamelus. A kanadai teve nagyjából 30 százalékkal lehetett nagyobb a ma élő tevéknél.
Most tehát rendelkezésünkre áll egy új fosszilis lelet, amely hozzájárulhat a tevék evolúciójának jobb megértéséhez - mondta Rybczynski. Kutatásaink azt mutatják, hogy a Paracamelus vonal sok millió éve benépesítette Észak-Amerikát, és erre a legegyszerűbb magyarázat, hogy innen ered a Paracamelus. Így talán a modern tevéknél látható számos specializáció, mint például a széles, szétterpeszthető lábfej, nagy szem és zsírpúpok talán a sarkköri vidékhez való alkalmazkodásból származik.
0 Megjegyzések