A nyugat-európai értéktőzsdék hétfő délelőtt emelkedtek, délután süllyedtek a ciprusi rendezés okozta hullámverésben.

MTI - A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,11 százalékos napi visszalépéssel 1188,09 ponton végzett, 5,32 százalékkal az év végi értéke fölött. Ötheti emelkedés után a múlt hetet 1,07 százalékkal alacsonyabban végezte, mint az előzőt. Tavaly 13,24 százalékkal javult.
  
A piacok reggel fellendüléssel üdvözölték, hogy vasárnap este helyére került az EU ciprusi mentőprogramja a bankok kisbetéteseinek megsarcolása nélkül. Ezzel elkerülték azt a közvetlen és világméretű bizalomvesztést, amely a mentőprogram egy hete nyilvánosságra hozott első változatát követte. Üdvözlik a rendezés "mellékhatásait" is: a ciprusi bankrendszer kicsinyítése, ellenőrzése és a társasági adó emelése csökkenteni fogja az ország vonzerejét azok számára, akik eddig pénzmosási lehetőséget és adóparadicsomot kerestek ott. Ugyanakkor az euróövezeti segítségnyújtás zsaroló külsőségei és a görög adósságcsökkentést idéző elemei aggodalmakat is keltettek, majd délután ezeket erősítette az Eurócsoport elnökének nyilatkozata arról, hogy a ciprusi megoldás újfajta "sorvezetőt" jelent az euróövezeti bankproblémák megoldásában.
  
Az ekkor már lefelé tartó mutatók még meredekebb lejtőre fordultak, amikor híre ment, hogy a Moody's hitelminősítő Olaszország lefokozására készül. Előzőleg kiderült: az Európai Bizottság nem helyesli, hogy az olasz ügyvezető kormány a múlt héten a GDP 1,8 százalékáról 2,9 százalékára emelte az idei deficitcélt.
  
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 14,38 pontos, 0,22 százalékos romlással 6378,38 ponton zárt, 8,15 százalékkal magasabban, mint év végén. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.
  
A frankfurti DAX-30 40,45 pontos, 0,51 százalékos mínusszal 7870,90 ponton fejezte be a napot, 3,40 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett.
  
Párizsban a CAC-40 42,31 ponttal, 1,12 százalékkal 3727,98 pontra gyengült, ez 2,39 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.

A milánói FTSE MIB-40 2,50 százalékot, a madridi IBEX-35 2,27 százalékot vesztett, de az athéni ASE tőzsdemutató 0,61 százalékot nyert.
  
Varsóban a WIG20 1,29 százalékkal 2339,48 pontra fogyott, de a Mol 0,85 százalékkal 236,90 zlotyra drágult.
  
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,69 százalékkal, az S&P 500-as 0,55 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,38 százalékkal volt az előző záró alatt.
  
Az euró 1,29 dollár alá esett, 0,63 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban 0,16 százalékkal került kevesebbe, 1,22 frank alá került.
  
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 107,69 dollár volt, 4 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,75 dollárral 903,25 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0156 dollárral 3,0630 dollárra csökkent az előző záróhoz képest.
  
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1602,85 dollár volt a pénteki késői 1608,00 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.