Több mint 50 ezer magyar munkavállaló dolgozott szeptember végéig hivatalosan Ausztriában, létszámuk már megközelíti a törökökét.
Az osztrák statisztikai hivatal adatai alapján ez tavaly március óta 85 százalékos emelkedést jelent.
Ausztriában egy pár kényelmesen, jól él a nettó alapbéréből, amelyből még autóra, utazásra is jut – mondta a Duna Híradóban megszólaló magyar munkavállaló Kismartonban. Szabó Gábor egy éve él és dolgozik Ausztriában – egy acélkereskedéssel foglalkozó cég képviselője.
Szerinte ugyanakkor nem könnyű Ausztriában elhelyezkedni.
Az adatok azonban azt mutatják, évről évre egyre több magyar talál állást, létszámuk már megközelíti a törökökét. Jelentős számban dolgoznak szerbek és horvátok is, a határ mentén azonban a magyar a legtöbb.
Thomas Lehner, az osztrák munkaügyi kamara igazgatója elmondta: adataik szerint Burgenlandban a külföldi munkavállalók száma nagyjából 20 ezerre tehető, vagyis a burgenlandi munkaerőpiacon minden ötödik külföldi. A legnagyobb számban pedig a magyarok vannak jelen.
A magyarok többsége naponta ingázik, de egyre többen bérelnének vagy vásárolnának lakást.

Forrás: Duna híradó alapján
0 Megjegyzések