Rendezvénysorozat a C³ Alapítvány szervezésében
2012. október 16 – 2013. január 6.
A berlini Akademie der Künste és a karlsruhei ZKM / Zentrum für Kunst und Medientechnologie kiállítások után a State of Images / A képek állása Budapesten: Bódy Gábor mini-retrospektív a Labor Galériában, a digitálisan felújított, háromrészes Psyché és a Bódy Gábor Videóművek DVD kiadvány hazai ősbemutatója az Urániában, Zbigniew Rybczyński kiállítás a Vasarely Múzeumban és vetítés a Toldiban.
A KÉPEK ÁLLÁSA (Der Stand der Bilder) című kiállítás Siegfried Zielinski (Universität der Künste, Berlin) kezdeményezésére korábban a berlini Akademie der Künste és a karlsruhei ZKM / Zentrum für Kunst und Medientechnologie kiállítótermeiben került bemutatásra. A budapesti rendezvénysorozat a projekt legfontosabb elemeit több helyszínen, számos intézmény összefogásának eredményeként mutatja be.
Bódy Gábor (1946–1985) és Zbigniew Rybczyński (sz. 1949, Wrocław) soha nem találkoztak egymással a mintegy másfél évtizeden át párhuzamosan futó pályájuk során – e találkozásra a két művész életművét egymás kontextusában bemutató nagyszabású kiállítás adott módot. Művészetük közös eleme az újító, kísérleti attitűd, a vizuális kutatás iránti elkötelezettség és a képek természetének eredeti megközelítése. Rybczyński írja: Úgy vélem, a kép jelenlegi intellektuális-technológiai állapota az írás nyomtatás feltalálása előtti állapotának feleltethető meg. (Értekezés a képről, 1.2.6.) Bódy szerint A kép nem jel, nem is tárgy, hanem folyamat, amely rokonértelmű a „jelentéssel”. (Végtelen kép és tükröződés) Műveikre is ez a kognitív magatartás jellemző, ami készítésük idején nemzetközi sikerekhez vezetett, s ami miatt ma, a filmeket, videókat újranézve felismerhetjük munkásságuk úttörő szerepén túl a remekműveket, melyek kiállták az idő próbáját.
A STATE OF IMAGES kurátorai: Piotr Krajewski (WRO Art Center, Wrocław) és Peternák Miklós (C³ Alapítvány, Budapest)
Munkatársak: Gosia Sobolewska, Kozma Éva, Malgorzata Gawlik
A közreműködő intézmények részéről:
Akademie der Künste, Berlin / Johannes Odenthal, Kerstin Diekmann, Daniela Obkircher
Collegium Hungaricum Berlin / Can Togay János, Krasznahorkai Kata
A KÉPEK ÁLLÁSA rendezvények időrendben:
Október 16–18. – Magyar Képzőművészeti Egyetem, Doktori Iskola (1063 Budapest, Bajza u. 30.)
Zbigniew Rybczyński workshop / mesterkurzus
Október 18., csütörtök, 18.00 óra – Toldi mozi (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)
Vetítés a budapesti Lengyel Intézet szervezésében: Zbigniew Rybczyński filmjei és videói, valamint Dorota Zgłobicka dokumentumfilmje a Rybczyński elképzelései szerint Wrocławban megvalósuló vizuális technológiák stúdiójáról („Studio ideale”).
Október 19., péntek, 18.00 óra – Vasarely Múzeum (1033 Budapest, Szentlélek tér 6.)
Kiállításmegnyitó: A KÉPEK ÁLLÁSA – Zbigniew Rybczyński, A VÉLETLEN MINT STRATÉGIA, a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) nemzetközi kiállításának keretében
A megnyitót Zbigniew Rybczyński angol nyelvű tárlatvezetése követi.
A kiállítás nyitva: 2012. október 20 – 2013. január 6. (kedd – vasárnap, 10 – 17.30 óra)
A kiállításon az Oscar-díjas lengyel filmrendező, képzőművész, kísérleti és animációs filmkészítő, Zbigniew Rybczyński rajzainak, projektterveinek és videóműveinek nagyobb együttesét mutatjuk be, mely egyúttal része a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS) illetve Maurer Dóra rendezésében megnyíló A VÉLETLEN MINT STRATÉGIA kiállításnak is. E projekt szándéka, hogy kimutassa a véletlen alkalmazásának számos lehetőségét korunk képzőművészetének konstruktív törekvéseiben. A véletlent tisztázó és alkalmazó aleatorikus művészet(ek) kiindulópontja – hasonlóan a 20. század természettudományos gondolkodásához – az a felismerés, hogy a véletlen a műalkotás lényegi része.
Október 25., csütörtök – Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Budapest, Rákóczi út 21.)
Magyarországi ősbemutatók:
15.00 óra
Bódy Gábor: Videóművek (PAL DVD, teljes játékidő: 138’)
http://stateofimages.c3.hu/body_dvd.html
A STATE OF IMAGES kiállítás alkalmából jelent meg a C³ gondozásában egy három nyelven feliratozott DVD-kiadvány, amely Bódy Gábor összes külföldön készített – eddig Magyarországon jórészt elérhetetlen – videóművét tartalmazza. A DVD most kerül bemutatásra először Magyarországon.
17.00 óra
Bódy Gábor: Psyché (35 mm, Hunnia Stúdió, MTV, 1980) 261’
A digitálisan felújított, háromrészes változat ősbemutatója
Október 26., péntek, 18.00 óra – Labor Galéria (1053 Budapest, Képíró u. 6.)
Kiállításmegnyitó: A KÉPEK ÁLLÁSA – Bódy Gábor
A kiállítás nyitva: 2012. október 27 – november 16. (kedd – péntek, 14.00 – 20.00)
A Labor Galériában a Bódy-oeuvre miniatűr retrospektív bemutatásával találkozhatnak a látogatók, megismerhetik tablók, dokumentumok, helyben nézhető filmek és videók segítségével szinte a teljes kinematográfusi életművet.
Külön köszönet Dr. Baksa-Soós Veruschkának
Partnerek és támogatók: Nemzeti Kulturális Alap; Lengyel Intézet Budapest; Magyar Képzőművészeti Egyetem; Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (OSAS); WRO Art Center, Wrocław; Akademie der Künste, Berlin; ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe; Collegium Hungaricum Berlin; Balassi Intézet; Emberi Eroforrások Minisztériuma; Goethe-Institut, Budapest; rentIT.hu – CompOffice-R; Art Stations Foundation; Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet; Országos Széchényi Könyvtár, Budapest; Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap; Netherlands Media Art Institute, Amsterdam
A kiállítás hivatalos weboldala: http://stateofimages.c3.hu/
Budapesti rendezvények: http://stateofimages.c3.hu/budapest/
facebook oldal: A képek állása
Tovább információ: Kozma Éva, 06 20 230 8042

0 Megjegyzések