Harminchat évvel azután, hogy leszállt az amerikai Viking űrszonda, amelynek fel kellett derítenie, hogy a Mars felszínét borító kőtörmelék tartalmaz-e mikrobákat, a csillagászok még mindig nem biztosak abban, hogy a bolygó lakható volt-e valaha is, vagy sem. Az általánosan elfogadott vélemény az, hogy a Viking nem talált semmit. Az is tény, hogy a Mars nem túl vendégmarasztaló hely: a hőmérséklet -100 Celsius-fok alá süllyedhet, és a rendkívül vékony légkör nem tudja megszűrni a napsugárzást, amely olyan szárazzá perzseli a bolygó felszínét, mint egy földi sivatag. 

Nagyon valószínű azonban, hogy a vörös bolygó nem mindig volt ennyire sivár. A korábbi Mars-missziókon szerzett adatok arról győzték meg a bolygó kutatóit, hogy a távoli múltban a Mars jóval nedvesebb lehetett, mint jelenleg. A vizet széles körben létfontosságúnak tartják az élet szempontjából azokért a tulajdonságokért, amelyekkel mint oldószer rendelkezik. Egy vastagabb, a napszél által kevésbé erodált atmoszféra lehetővé tehette, hogy nagy víztestek hosszú ideig megmaradjanak a marsi felszínen vagy ahhoz közel. Ez akár elegendő is lehetett ahhoz, hogy az élet kialakuljon. Nagy felfedezés lesz Geológusok szerint a primitív élet elég könnyen létrejöhet. 

Az első élő organizmusok 3,8 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg a Földön, nem sokkal azután, hogy eléggé lehűlt ahhoz, hogy a víz folyékonnyá sűrűsödjön, illetve kevéssel azután, hogy a százmillió évekig tartó meteoresőt hozó "Késői Nagy Bombázás" gyengülni kezdett. Egyes tudósok az 1980-as és 1990-es években felfedezett extremofil - perzselő hőségtől hatalmas nyomáson át erős sugárzásig mindent kibíró - baktériumokra hivatkozva azt remélik, hogy lehetnek szívós marsi életformák, esetleg a felszín alatt. Ha igen, akkor a Marsra augusztus 6-án leszállt kutató berendezés, a Curiosity nagy valószínűséggel megtalálja őket. 

A marsjáró berendezései között van egy sziklák darabolására alkalmas lézer (a darabolás ahhoz kell, hogy elemezni lehessen a kőzet vegyi összetételét) és egy fúró, amely képes mintát venni a felszín alól, hogy más berendezések megvizsgálják, és megkeressék az esetleg benne rejlő szerves molekulákat. A Curiosity az atmoszférát is vizsgálja, különösen nagy figyelmet szentelve a metánszintnek, amely egyes tudósok szerint elég magas lehet ahhoz, hogy valamilyen anyagcserével kapcsolatos tevékenységre lehessen következtetni belőle. Amennyiben sikerül elég meggyőző bizonyítékot találni arra, hogy a Marson valaha lehetett élet, az nagy felfedezés lesz, és megnöveli a jövendőbeli, kifejezetten élő sejtek kutatására szánt expedíciók sikerébe vetett hitet. 

Ám ha a Curiosity semmit se talál, akkor vannak még más lehetőségek a naprendszerben, például a Szaturnusz holdja, az Enceladus, amelyen lehetséges hogy van egy felszín alatti, szerves anyagokban gazdag óceán. Vadászat exobolygók után A lakható világok utáni kutatás azonban nem korlátozódik naprendszerünkre. Az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA a közelmúltban tette közzé a Kepler űrteleszkóp által gyűjtött adatok újabb csomagját. A Keplert arra szánták, hogy exobolygók, vagyis a naprendszeren kívül, más csillagok körül keringő bolygók után kutasson. Létezésüket az jelzi, hogy amikor a Földről nézve elhaladnak anyacsillaguk előtt, akkor annak a fénye egy picikét gyengül. 

A 2009-ben az űrbe felbocsátott Kepler feladata az, hogy a Hattyú csillagképben lévő mintegy 150 ezer csillagot vizsgálja, és megállapítsa, hogy az észlelt bolygók között hány, a Földhöz hasonló méretű, mérsékelt éghajlatú, lakható bolygó lehet. Bár a létezésüket már jó ideje feltételezték, egyetlen exobolygót sem ismertek 1995-ig, amikor egy földi teleszkópot használó tudóscsoport felfedezte az elsőt. A Kepler és az Európai Űrügynökség csillagászati műholdja, a COROT egyaránt aktívan kutat újak után. A földi megfigyelésekkel együtt ez forradalomhoz vezetett az empirikus csillagászatban, mert a spekulatív teóriákat, hogy hány bolygó lehet odakint az űrben, szilárd adatok tömege váltotta fel.

 A The Economist összeállítása szerint egy internetes oldal, amelyet Jean Schneider, a párizsi obszervatórium csillagásza működtet, júliusig 777 exobolygót sorolt fel, a Kepler pedig egymaga 2321 lehetséges idegen világot fedezett fel. Ez a nagy szám most először lehetővé teszi, hogy a találgatást statisztikai elemzés váltsa fel. A Kepler által megtalált jelöltek közül 246-nak vagy kisebb a sugara, mint a Földé, vagy maximum az 1,25-szorosa annak. További 676-nak a sugara 1,25-szöröse-kétszerese a Földének, tehát jóval nagyobb is lehet nála, de valószínűleg még mindig sziklás, szilárd a felszíne. 

Negyvenhat olyan jelölt van, amely az élhető zónában kering csillagja körül, vagyis abban sávban, ahol lehetséges, hogy víz legyen a felszínén, és közülük tíznek a mérete közel esik a Földéhez. Ezeknek a bolygóknak a száma a következő nagyjából egy évben még emelkedni fog. Mivel három csillag előtti áthaladás szükséges ahhoz, hogy egy bolygó létezését deklarálják, bármely igazán a Földhöz hasonló bolygó - olyan, amely az élhető zónában kering és keringési periódusa durván egy földi év - csak ezután fog megjelenni a Kepler adatai között. A kellemes klímánál több kell Néhány csillagász máris elég magabiztosnak tűnik ahhoz, hogy a Kepler adatait előrevetítve meghatározza, hány, a Földhöz hasonló bolygó létezhet. 

Seth Shostak, a kaliforniai SETI Intézet tudósa 2011-ben úgy becsülte, hogy mintegy 30 ezer lakható bolygó lehet 1000 fényévnyi távolságon belül, ami galaktikus mércével mérve nagyon kicsi. Wesley Traubnak, a NASA exobolygó-kutatási programja vezető tudósának becslése szerint a Naphoz hasonló csillagok 34 százalékának lehet lakható bolygója. Ez azt jelenti, hogy csak a Tejútrendszerben több tízmilliárd ilyen világ létezhet. William Borucki, a Kepler program vezető tudósa számokat nem mond, de derűlátó. "Az adatokból úgy tűnik, hogy a legtöbb csillagnak vannak bolygói, és közülük jó néhány az élhető zónában" - mondta. 

Természetesen csak azért, mert egy bolygó megfelelő távolságra van a csillagjától, nem feltétlenül található rajta élet. Ahhoz, hogy az létrejöjjön, a kellemes klímánál több kell. Biomarkerek Egy, a Keplerétől eltérő technikát alkalmazó bolygókutatás megállapította, hogy az exobolygók 90 százalékának a pályája kevésbé kerek, mint a naprendszerbelieké, vagyis sokan közülük ki-be vándorolnak, elhagyják a lakható zónát, majd visszatérnek oda. A Kepler nem tudja érzékelni ezeket a pályákat, de Stephen Kane, a NASA exobolygó-specialistája nemrég egy munkájában statisztikai módszerekkel arra a következtetésre jutott, hogy a Kepler által felfedezett bolygóknak is hasonló megnyúlt pályájuk lehet. És ezen felül természetesen ott van még a biológia: az, hogy az élet pontosan miként is jön létre, változatlanul rejtély. 

Az exobolygók kutatása mindenesetre valódi adatokkal lát el egy olyan tudományterületet, amely hosszú ideig nélkülözni volt kénytelen őket, és erőteljes útmutatással szolgálnak a tekintetben, hogy mi legyen a következő lépés az univerzumban máshol található élet kutatásában. A Keplert arra szánták, hogy megállapítsa, mennyire gyakoriak a lakható bolygók, de az általa célba vett csillagok túl távol vannak ahhoz, hogy a bolygóikat közvetlenül tanulmányozni lehessen. A következő lépés a Naphoz közelebbi csillagok tanulmányozása, lakható világok keresése a Föld galaktikus szomszédságában. A Transiting Exoplanet Survey Satellite-ról, amely éppen ezt végezné, a NASA a jövő évben fog dönteni. 

A Kaliforniai Egyetem Automatizált Bolygókereső (Automated Planet Finder) nevű projektje is valami hasonlót tűzött ki célként maga elé, méghozzá földi megfigyeléseket felhasználva a következő évtizedben. Ezeknek az erőfeszítéseknek a betetőzése pedig egy óriási teleszkóp felbocsátása lesz, amely azt a feladatot kapja, hogy közvetlenül lefényképezze ezeket az égi objektumokat. Olyan képeket készíthet, amelyek lehetővé teszik a csillagászoknak, hogy meghatározzák a bolygók atmoszférájának összetételét. "Biomarkerek", olyan gázkeverékek után is kutathatnak a fotókon, amelyekről úgy tartják, hogy az élet meglétét jelzik.