Gondolatfoszlányok törik meg
A fejemben meghúzódó csend rónaságát,
Halk suttogások a néma csöndben
Zokogják szívembe hazám árvaságát.
Anyaként érzem magamban a fájdalmat,
Elszakított, haza nem térő völgyek után,
Hegycsúcsok, ormok idegen országnak ragyognak,
Ütve, verve kezelik őket, bosszúval, végtelen mostohán.
Nem nyugodt az álmom soha,
Ismerve a végtelen ítéletek hosszú sorát,
Végigsimítom könnyes szemmel
A délvidéki összes búzakalászt.
Erdély fenyveseit
Könnyemmel öntözöm,
Hajtsanak, nyíljanak,
A jövendő nekik főhajtva köszönjön.
Vigyenek hírt,
Felnövő nemzedék hajtásait óvva,
Magyar vért
Az idegen fákba oltva.
Nem boldog a szülő,
S nem boldog a gyermek,
Sorsuk egymásnak feszülő,
Vérükben kegyetlen küzdelmek.
Álmaikban lehet egy csupán
A lüktető érzés, mely egy szívből dobban,
Verje meg az Isten az összes elátkozott kezet,
Mely kettészakította őket Trianonban!
A fejemben meghúzódó csend rónaságát,
Halk suttogások a néma csöndben
Zokogják szívembe hazám árvaságát.
Anyaként érzem magamban a fájdalmat,
Elszakított, haza nem térő völgyek után,
Hegycsúcsok, ormok idegen országnak ragyognak,
Ütve, verve kezelik őket, bosszúval, végtelen mostohán.
Nem nyugodt az álmom soha,
Ismerve a végtelen ítéletek hosszú sorát,
Végigsimítom könnyes szemmel
A délvidéki összes búzakalászt.
Erdély fenyveseit
Könnyemmel öntözöm,
Hajtsanak, nyíljanak,
A jövendő nekik főhajtva köszönjön.
Vigyenek hírt,
Felnövő nemzedék hajtásait óvva,
Magyar vért
Az idegen fákba oltva.
Nem boldog a szülő,
S nem boldog a gyermek,
Sorsuk egymásnak feszülő,
Vérükben kegyetlen küzdelmek.
Álmaikban lehet egy csupán
A lüktető érzés, mely egy szívből dobban,
Verje meg az Isten az összes elátkozott kezet,
Mely kettészakította őket Trianonban!
0 Megjegyzések